Forma-1

Vettel megvédte vb-címét

Borsik Richárd
Borsik Richárd

2011. 10. 09. 10:49

Jenson Button nyerte a Japán Nagydíjat, a harmadik helyen célbaérő Sebastian Vettel megvédte Forma-1-es vb-címét.

Az már a futam előtt is szinte elképzelhetetlen volt, hogy Sebastian Vettel nem Japánban gyűjti be a vb-sikerhez szükséges egyetlen pontot.

Ehhez ki kellett volna esnie a 24 éves német címvédőnek, ami győzelemre törő természete alapján azért nem volt elképzelhetetlen.

Vettel az élről rajtolva rögöt összetűzésbe keveredett a brit Jenson Buttonnal, de a britet a fűre terelve tartotta vezető helyét, Hamilton pedig a kalamajkát kihasználva feljött a második pozícióba. az esetet vizsgálták, de büntetés nem lett a dologból.

Vettel-Button párosgyakorlat:

Hamilton erőszakos vezetése a gumi kárára ment, a britnek be kellett jönnie a bokszba, a nemsokára szintén kiálló Alonso, Button páros a kerékcserét követően megelőzte őt.

A 21. körben jött el a verseny legizgalmasabb pillanata, a Vettelt szorongató Button a német bokszkiállás utáni lassú kivezetőkörét kihasználva átvette az első helyet.

Hamilton és Massa “találkozott”, amit a brazil szárnyrésze bánt, és mivel más autókból is került a pályára nem való darabok, bejött a biztonsági autó.

Az új rajt előtt Button játszott egy kicsit a mezőny, főleg Vettel idegeivel, a végletekig kivárt a kigyorsítással.

A 38. körben a kerékcseréknél Alonso Vettel elé került, és a spórolós üzemmódban az élen autózó Buttont is kezdte megközelíteni, de Button biztonságos távolságban tudott maradni, és megnyerte a Japán Nagydíjat Alonso és a harmadik helyen, világbajnokként beguruló Sebastian Vettel előtt.

A Japán Nagydíj végeredménye (53 kör/307,471 km)

1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:30:53,427 ó (átlag: 202,972 km/ó)
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1,160 mp hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 2,006 mp h.
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 8,071
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren Mercedes) 24,268
6. Michael Schumacher (német, Mercedes) 27,120
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 28,240
8. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 39,377
9. Vitalij Petrov (orosz, Lotus Renault) 42,607
10. Nico Rosberg (német, Mercedes) 44,322
11. Adrian Sutil (német, Force India) 54.447
12. Paul di Resta (brit, Force India) 62.326 
13. Kamui Kobayashi (japán, Sauber) 63.705
14. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 64.194
15. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 66.623
16. Bruno Senna (brazil, Renault) 72.628
17. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 71.191
18. Heikki Kovalainen (finn, Lotus-Renault) 87.824
19. Jarno Trulli (olasz, Lotus-Renault) 96.140
20. Timo Glock (német, Virgin) 2 kör hátrány
21. Jérome D’Ambrosio (belga, Virgin) 2 kör hátrány
22. Daniel Ricciardo (ausztrál, Hispania) 2 kör hátrány
23. Vitantonio Liuzzi (olasz, Hispania) 3 kör hátrány

Vettel még az autóban elsírta magát, de aztán az interjúszobában már mosolyogva ugyan, de letárgyalták Buttonnal a rajtot követő afférjukat.

Vettel nyilakozata, pontosabban mindenkire kiterjedő köszönetnyilvánítása vette igénybe a legtöbb időt, amiért elnézést kért Fernando Alonsótól és Jenson Buttontól.

A világbajnoki címét négy futammal a vége előtt megvédő német Red Bull-pilóta 24 évesen elmondhatja magról, hogy minden idők legfiatalabb duplázó világbajnoka, az eddigi 15 nagydíjból kilencet megnyerve.

A Forma-1 többszörös világbajnokai

A legfiatalabb duplázó eddig a spanyol Fernando Alonso volt, aki 2006-ban 25 évesen és 85 naposan szerezte meg második vb-címét.

Vettel 24 évesen és 98 naposan tette meg ugyanezt. A német autóversenyző lett a Forma-1 történetének kilencedik pilótája, aki megvédte vb-címét.

Többszörös világbajnokok listája:

Hétszer:
Michael Schumacher (német – 1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)

Ötször:
Juan Manuel Fangio (argentin – 1951, 1954, 1955, 1956, 1957)

Négyszer:
Alain Prost (francia – 1985, 1986, 1989, 1993)

Háromszor:
Jack Brabham (ausztrál – 1959, 1960, 1966)
Niki Lauda (osztrák – 1975, 1977, 1984)
Nelson Piquet (brazil – 1981, 1983, 1987)
Ayrton Senna (brazil – 1988, 1990, 1991)
Jackie Stewart (brit – 1969, 1971, 1973)

Kétszer:
Alberto Ascari (olasz – 1952, 1953)
Jim Clark (brit – 1963, 1965)
Emerson Fittipaldi (brazil – 1972, 1974)
Graham Hill (brit – 1962, 1968)
Mika Ha:kkinen (finn – 1998, 1999)
Fernando Alonso (spanyol – 2005, 2006)
Sebastian Vettel (német – 2010, 2011)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

3d illustration of city quarter construction with crane over black background
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.