Forma-1

Jenson Button hosszabbított

A McLaren istálló szerdán bejelentette, hogy új, több évre szóló szerződést kötött Jenson Buttonnal.

A szigetországi alakulat hivatalos honlapján olvasható közleményben az nem szerepel, hogy a 31 éves versenyző új megállapodása pontosan mikor jár majd le.

“Sehol nem éreztem annyira otthon magam, mint a McLarennél” – kommentálta a szerződés aláírását Jenson Button. “Négy nagyon emlékezetes futamgyőzelmet arattam eddig a McLaren autójával, második vagyok a pontversenyben, s úgy érzem, jobban megy a versenyzés, mint valaha. Szeretnék további futamokat és vb-címeket nyerni, biztos vagyok benne, hogy ebben a csapatban elérhetem ezeket a célokat.”

A brit pilóta 2000 óta versenyez a Forma-1-ben, 203 futamon indult, 11-et nyert meg, 39 alkalommal állhatott fel a dobogóra, s hétszer indulhatott az első rajtkockából. A 2009-ben, a Brawn GP színeiben világbajnok Button az egyetlen, akinek még van matematikai esélye arra, hogy megakadályozza Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótájának címvédését.

Ha a hétvégi Japán Nagydíjon Vettel legalább egy pontot szerez, akkor minden idők legfiatalabb kétszeres vb-győztese lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik