Forma-1

Kétmilliárdért küzdenek a Forma-1-es középcsapatok

A 2011-es konstruktőri bajnokság első öt helye már kiosztottnak látszik, de a Force India, a Sauber és a Toro Rosso vérre menő csatára kész.

A 2011-es F1-es konstruktőri bajnokságának első öt helyén már szinte biztosan nem lesz változás, a Red Bull, a McLaren, a Ferrari, a Mercedes és a Lotus Renault ebben a sorrendben zárja az évet, de mögöttük óriási csata megy majd a 6. helyért.

Bár a Force India talán még elkaphatja a Renault-t, inkább hátrafelé kell figyelnie, ugyanis őket, a Saubert és a Toro Rossót mindössze 19 pont fogja össze, öt verseny alatt még akármilyen kombinációban átrendeződhet a sorrendjük. A Force India pillanatnyilag 48, a Sauber 36, a Toro Rosso 29 ponton áll.

A harc természetesen nem elsősorban a hatodik helyezés kétes dicsőségéért folyik, sokkal inkább az azzal járó pénzért. Az F1-et keretbe foglaló szerződés, az úgynevezett Concorde Agreement év végi pénzosztást taglaló – amúgy szupertitkos – része szerint ugyanis 9 millió dollárt (kétmilliárd forintot) ér a 6. hely idén, véli a német Auto Motor und Sport.

A Force Indiá-s Paul di Resta a múlt héten említette, hogy az eredeti terveikkel ellentétben valószínűleg még egy utolsó utáni fejlesztési ütemet is elindíthatnak, a Sauber a hétvégi Japán Nagydíjra készül egy átfogó új csomaggal. “Az eget és a földet is megmozgatjuk azért a hatodik helyért” – mondta a tulajdonos-főnök, Peter Sauber.

Faenzában, a Toro Rossónál is folyik a munka, több töréstesztet is elvégeztek mostanában, hogy minél előbb bevethessék az autóhoz tervezett új orrot.

“Előreléptünk. Szerintem támadhatjuk a Saubert, megpróbálhatunk előttük végezni a bajnokságban” – nyilatkozta a spanyol Marcának Jaime Alguersuari.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik