Forma-1

Közel 20 milliárdot hozott az F1-es Magyar Nagydíj

Egy friss gazdasági tanulmány szerint komoly bevételt jelentett Magyarországnak a júliusi Forma-1-es verseny.

A tényleges bevétel körülbelül 13 milliárd volt, az országreklám értéke pedig nagyságrendileg 6 milliárd forintra rúgott – írja a Nemzeti Sport pénteki száma. A versenypályát üzemeltető vállalkozás azonban már annak is örül, ha nincs vesztesége, az említett összegek ugyanis az állam számára jelentenek bevételt, igaz, a Forma-1-es rendezés jogdíját az ország fizeti. A mogyoródi futam jogdíjának összege üzleti titok, de vélhetően körülbelül 4 milliárd forint.

“Mindez összességében azt jelenti, hogy jogdíj ide vagy oda, a Magyar Nagydíj majdnem húszmilliárd forintot hozott, vagyis a Forma-1 nagyon jó befektetése hazánknak immár huszonöt éve” – idézi a sportnapilap Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a mogyoródi létesítményt üzemeltető cég helyzetéről úgy vélekedik, nagy bravúr lenne, ha nem zárná veszteséggel az évet.

“A fejlesztéseket kölcsönből oldotta meg a zrt., amely így gyakorlatilag eladósodott, a bevétele azonban nem elég ahhoz, hogy megrendezzük a nagydíjat, eltartsuk az ország legnagyobb sportingatlanát, és ráadásul még fejlesszünk is” – fogalmazott Gyulay. “Elkezdődött a munka, amely három éven belül a tulajdonosok segítségével rendbe rakja a Hungaroringet, mert szeretném, ha ez a pálya abban az 51 hétben is megállna a saját lábán, amikor éppen nem vendégeskedik nálunk a száguldó cirkusz mezőnye.”

A tanulmány – amelyhez hasonló legutóbb körülbelül 10 éve készült – szerint a 13 milliárd forintból 6,3 milliárd adó- és járulékbevétel, a reklámértéket pedig az generálja, hogy a televíziós közvetítéseket több mint 100 millióan látták világszerte. A magyar GP négy napja alatt összesen 200 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre, a külföldiek aránya 80 százalék volt, s a turisták 86 százaléka csak a Forma-1 kedvéért utazott Magyarországra. A tanulmány szerint a külföldiek átlagosan 3,1 napot töltöttek az országban, s fejenként 233 ezer forintot költöttek el.

A Nemzeti Sport cikkében kitér arra is, hogy egy másik kimutatás szerint Bernie Ecclestone, a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember cége, a Formula One Management tavaly 569 millió dollár (körülbelül 122 milliárd 420 millió forint) bevételre tett szert csak a jogdíjakból, ez pedig azt jelenti, hogy a Forma-1-es nagydíjakat rendező országok átlagosan 30 millió dollár (6,5 milliárd forint) jogdíjat fizetnek.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat 19 helyszíne közül a legendás monte-carlói futamnak otthont adó Monaco az egyetlen, amely nem fizet a rendezési jogért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik