Forma-1

A Mercedes szerződtette a kirúgott ferrarist

A Mercedes F1-es csapata leszerződtette Aldo Costát, a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, valamint Geoff Willis is visszatér.

Miután a Ferrari tavasszal leváltotta, nyáron pedig el is bocsájtotta volt technikai igazgatóját, Aldo Costát, rögtön felröppent, hogy az olasz az egykori kollégája, Ross Brawn által vezetett Mercedeshez tart. Mostanra biztossá vált az igazolás, a Mercedes GP ma délelőtt hivatalosan közölte, hogy Costa december 1-jétől főmérnökként dolgozik a csapatnál, a tervezés területén kap feladatot.

A brackleyi csapat egy váratlan szerződtetést is bejelentett.: október 17-étől a BAR-os és hondás években már alkalmazott, később a Red Bull-nál dolgozó, 2010-11-ben a HRT-t tanácsadóként segítő Geoff Willis is visszatér az istállóhoz. Ő a technológiai igazgatói posztot kapja, feladatköre az aerodinamikára, az ellenőrzőrendszerekre és a szimulációkra terjed ki.
Mindketten a korábban a Renault-tól elszipkázott technikai igazgató, Bob Bell beosztottjai lesznek.


“Örömmel jelentem be Aldo Costa és Geoff Willis csatlakozását. Geoff széles körben elismert mérnök, több mint 20 éves Forma-1-es tapasztalattal, alig várjuk a jövő havi érkezését. Mivel Aldóval évekig együtt dolgoztam, jól tudom, hogy elhivatottságot és bajnoki szintű szakértelmet hoz a csapathoz, amikor decemberben ő is csatlakozik hozzánk. A nyerő csapat felépítése mindannyiunk számára izgalmas kihívás. A Bob Bell által vezetett erős műszaki részleggel a lehető legjobb irányba haladunk, hogy elérjük a kitűzött céljainkat”
– mondta a csapatfőnök, Ross Brawn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik