Forma-1

Massa pontot tett a Hamilton-affér végére

Bár Felipe Massa véleménye egyáltalán nem változott Lewis Hamiltont illetően, a brazil azt mondja, nem kíván tovább foglalkozni a szingapúri incidensükkel.

Felipe Massa és Lewis Hamilton két alkalommal is egymásra akadt a pálya a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon: először az időmérő harmadik szakaszának elején kakaskodtak egy kicsit a felvezetőkörön, majd a versenyen Hamilton egy rosszul felmért előzésnél hajtott bele a Ferrariba hátulról.

Az eset miatt Massa defektet kapott, míg Hamilton autóján az első szárny tört el és a stewardok bokszutca-áthajtásos büntetést is kiosztottak neki. A futam után a ferraris állítólag megpróbált beszélni a mclarenessel a történtekről, de Hamilton faképnél hagyta, így a brazil végül interjú közben kereste meg és gratulált neki gúnyosan, miután a saját interjújában elmondta, hogy szerinte nincs észnél a 2008-as bajnok.

Valószínű, hogy Hamilton egyre gyakoribb vezetői hibái, túlzott agresszivitása téma lesz a versenyzők szuzukai értekezletén, de Massa azt mondja, ő nem foglalkozik tovább a szingapúri esettel.

“Csalódott vagyok a dolgok tegnapi alakulása miatt” – írta hétfőn a Ferrari oldalán. “Szingapúr nem egy szerencsés helyszín számomra, mindig adódik valami. Ami Hamiltont és a pályán és azon kívüli viselkedését illeti, már elmondtam neki, amit akartam: a véleményem egy jottányit sem változott vasárnap óta, de az ügyet lezártnak tekintem.”

“Inkább a következő futamra koncentrálok, igyekszem szépen befejezni ezt a nehéz idényt és próbálok felkészülni a következőre” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik