Forma-1

Nem költötte túl magát a Red Bull

A Red Bull csapatfőnöke Szingapúrban cáfolta a napokban felröppent hírt, miszerint 2010-ben trükkös könyveléssel többet költöttek a megengedettnél.

Az olasz Autosprint a hét első felében állt elő azzal, hogy a holland Capgemini könyvvizsgáló cég állítólag “ellentmondásokat” fedezett fel a Red Bull 2010-es könyvelésében, ez pedig alátámaszthatja azokat a korábbi vádakat, miszerint az alakulat tavaly túllépte a csapatok által közösen vállalt költségcsökkentési program (RRA) kereteit. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner Szingapúrban cáfolta a hírt.

“Ez nem igaz, egyáltalán nem igaz. Megegyeztünk egy költségkeretről és annak keretei között is dolgoztunk. Ennyi. Tartottuk magunkat az RRA-hoz, a szabályokhoz. Spóroltunk vele, ahogy minden csapat spórolt vele. Sajnos a siker velejárója, hogy megindul a sárdobálás” – mondta az angol.

Az Autosport úgy tudja, hogy a Capgemini a Red Bull mellett a McLarennél, a Mercedes GP-nél és a Saubernél is vizsgálódott, és mindegyik csapat könyvelését rendben találta, azonban általában kételyek merültek fel a költségek szabályozását illetően.

Úgy tudni, szükséges lenne bizonyos területeken a tisztázásra és a pontosításra, többek között a szélcsatornák használata, a gyári csapatoknál az anyacégnél végzett fejlesztések és az érzékeny üzleti adatok tekintetében is. A csapatok szervezete, a FOTA hamarosan foglalkozik a kérdéssel.

A Sauber főnökasszonya, Monisha Kaltenborn is arról beszélt, hogy a Capgemini nem pénzügyi ellenőrzést tartott, hanem az RRA szabályrendszerét és annak esetleges hiányosságait vizsgálta a csapatok dokumentumain keresztül.

“A Capgemini egy hatástanulmányt készített, a módszertant és annak alkalmazását vizsgálta. Egyáltalán nem az RRA betartását akartuk ellenőrizni, nem erre szólt a cég megbízása. A szabályok értelmezése és alkalmazása volt a vizsgálat tárgya. Hiszen ha szerződésbe foglalunk valamit, mindig ott van az értelmezési lehetőség is.”

“A tanulmány elkészült, megkaptuk a jelentést, most már a FOTA elnökének (Martin Whitmarsh) dolga, hogy kiértékelje és beszámoljon róla. Mi úgy tudjuk, hogy lesz egy-két kérdés, amit meg kell vitatnunk, amikor a FOTA elé kerül a téma.”

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik