Forma-1

Kaotikus szabadedzés Szingapúrban

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1 Szingapúri Nagydíjának első szabadedzésén, amely csonkára sikeredett.

Nem indult éppen rózsásan a szingapúri hétvége, ugyanis az első szabadedzés fél órát csúszott, amiért a hármas és a tizennégyes kanyarban fel kellett szedni a kerékvető köveit. Később menet közben egy újabb pályatartozék adta meg magát, ismét le kellett állítani a tréninget.

Mindemellett kétszer is piros zászló miatt állt a mezőny, így nagyjából hatvan percre rövidült az etap: előbb Heikki Kovalainen első fékjei kaptak lángra, majd Mark Webber és Timo Glock akadt össze, előbbinek a légterelői röpködtek összevissza, utóbbi pedig defektet kapott.

Oltani kellett a finn autóját:

Ami az edzés érdemi részét illeti, azt Lewis Hamilton nyerte, a brit a hajrában ugyanis győztesen jött ki a Sebastian Vettellel folytatott párharcból. A harmadik helyre Webber ért oda, ő Fernando Alonsót, Jenson Buttont és a sokáig az élen álló Felipe Massát utasította maga mögé.

A legjobb tízbe még Adrian Sutil, Michael Schumacher, Paul di Resta és Nico Rosberg furakodott be.

Eredmény – Szingapúri Nagydíj, első szabadedzés

1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m48.599s + 10
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m49.005s + 0.406 15
3. Mark Webber Red Bull-Renault 1m50.066s + 1.467 16
4. Fernando Alonso Ferrari 1m50.596s + 1.997 11
5. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m50.952s + 2.353 12
6. Felipe Massa Ferrari 1m52.043s + 3.444 14
7. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m52.251s + 3.652 13
8. Michael Schumacher Mercedes 1m52.416s + 3.817 12
9. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m52.435s + 3.836 13
10. Nico Rosberg Mercedes 1m52.815s + 4.216 13
11. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m52.991s + 4.392 17
12. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m53.050s + 4.451 17
13. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m53.399s + 4.800 18
14. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m53.703s + 5.104 19
15. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m53.749s + 5.150 12
16. Bruno Senna Renault 1m53.765s + 5.166 17
17. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m53.785s + 5.186 16
18. Vitaly Petrov Renault 1m54.736s + 6.137 8
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m54.821s + 6.222 9
20. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m56.198s + 7.599 8
21. Jerome D’Ambrosio Virgin-Cosworth 1m57.798s + 9.199 13
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m58.792s + 10.193 6
23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m59.169s + 10.570 17
24. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m59.214s + 10.615 18

Ajánlott videó

Olvasói sztorik