Forma-1

Szingapúrban egy előzési zóna lesz

A rendhagyó Olasz Nagydíj után Szingapúrban ismét egy előzési zónát jelölt ki a Nemzetközi Automobil Szövetség. Az ötös kanyar után nyithatják a szárnyakat a pilóták.

A gyors monzai után egy lassú utcai pálya következik a versenynaptárban, a Szingapúri Nagydíj jellemzően nem az előzésekről szól. A Nemzetközi Automobil Szövetség által kijelölt előzési zóna a szokásosnál több akciót hozhat, de túl sok helycserére így sem lehet számítani.

Szingapúrban a négyes kanyarnál lesz a mérési pont, az aktiválási zóna 230 méterrel az ötös kanyar előtt kezdődik. A szárnyak a kanyar után 35 méterrel nyílnak, egy viszonylag hosszú egyenesre lendületet adva a pilótáknak.

Szingapúrban mindössze a kör 46 százalékában mennek padlógázon a pilóták, tavaly az 5-ös és 7-es kanyar között mérték a legnagyobb sebességeket, 290 km/óra körül. A DRS segítségével 305 km/órás tempót is elérhetnek a versenyzők.

Ami a pálya vonalvezetését illeti, csak a kettes kanyar kerékvetőjénél történt kisebb módosítás, a versenybírókat a háromszoros GP-győztes Heinz-Harald Frentzen segíti tanácsokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik