Forma-1

A Ferrari elkapná a McLarent

A világbajnoki címről ugyan már letett idén a Ferrari, a McLarent azonban még szeretné utolérni a konstruktőri versenyben.

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke már korábban bejelentette, hogy Maranellóban befejeződött a 2011-es autó fejlesztése, már 2012-re koncentrál a csapat.

Ugyan a Ferrari az idei világbajnoki címről már lemondott, futamgyőzelme(ke)t még szeretne szerezni, a hátralévő versenyeken 2012-es fejlesztéseket is kipróbál.

“A Ferrarit 71 pont választja el a konstruktőri versenyben második McLarentől. Ez a hátrány matematikailag ledolgozható” – áll az olaszok közleményében. “Ezen felül a hátralévő versenyek remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kipróbáljunk néhány, a következő idényre szánt fejlesztést.”

A Ferrari már a hétvégi Szingapúri Nagydíjon is frissít, új hátsó szárnyat vet be a csapat. “Ugyan a 2012-es autóra koncentrálnak elsősorban a mérnökök, néhány aerodinamikai módosítás az idei konstrukcióhoz is készült, ezek főként a hátsó szárnyat érintik. Ezekről a változtatásokról még azelőtt döntöttünk, hogy a 2012-es autó került fókuszba, cél a leszorítóerő növelése volt.”

“Szingapúr hasonlít a másik utcai versenyhez, Monacóhoz, de akadnak különbségek is. Ilyen például, hogy Ázsiában nagy a hőség és a páratartalom, illetve a villanyfényes rajt és a kétórás időlimit megközelítése is nehézséget okoz a pilóták számára2 – így Domenicali.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.