Forma-1

Ecclestone semmit nem bukott Bahreinen

Ugyan 2011-ben nem rendezték meg a Bahreini Nagydíjat, Bernie Ecclestone így is bezsebelte a futam rendezési díját a közel-keleti királyságtól.

A Bahreinben az “arab népek tavaszának” egyik ágaként kirobban tüntetések és zavargások miatt le kellett fújni az eredetileg 2011 szezonnyitójának tervezett versenyt, majd a közel-keleti ország nyáron ugyan kapott egy újabb, őszi időpontot, de ezt végül a csapatok ellenállása miatt ejtették, idén nem tartottak versenyt.

Tavasszal arról szóltak a hírek, hogy Bahrein kidőlése miatt Bernie Ecclestone, pontosabban az F1-et szervező Formula One Management (FOM) 34 millió dollártól esik el, miután kiesik a versenyrendezési díj. Ecclestone egy új interjúban mindenkit megnyugtatott, hogy nincs bevételkiesés.

“Nem hiszem, hogy csökken idén a bevétel. Szerintem marad ugyanazon a szinten, ugyanis Bahreint is kifizették. Mondtam nekik, hogy visszaadjuk a pénzt, de azt mondták, ne foglalkozzunk vele. Szóval a bevétel és a nyereség nagyjából ugyanolyan lesz, mint 2010-ben” – mondta az Independentnek.

Bahrein 2012-ben megint szerepel a versenynaptárban, elvileg áprilisban tartják a nagydíjat, azonban tavasz óta sem szűnnek a hírek a rendőrség és a helyi ellenzékiek összecsapásairól és az emberi jogi visszaélésekről. Ecclestone bízik benne, hogy jövőre nem lesz gond.

“Tegnap (vasárnap) beszéltem a bahreiniekkel, ők azt mondták, minden rendben lesz. Nem is miattunk, hanem az ő érdekükben remélem, hogy igazuk lesz.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik