Forma-1

Vettel nem fog takarékoskodni

A Red Bull csapatfőnöke szerint Sebastian Vettel az újabb bajnoki siker biztos tudatában sem vesz majd vissza a maradék futamokon.

A monzai győzelme után Sebastian Vettel gyakorlatilag már 2011 világbajnokának tekinthető, csodánál is több kellene ahhoz, hogy bárki befogja. A német csapatfőnöke, Christian Horner ezzel együtt hangsúlyozza, hogy a pilóta az utolsó hat versenyen sem vált kocogásra, továbbra is a győzelem lesz a cél.

Nem az ő mentalitása, hogy ilyet tegyen. Ha valaki számolgatva kezd vezetni, akkor jönnek a hibák. A hozzáállása ugyanolyan lesz, mint eddig, a cél, hogy minden egyes futamot megnyerjen, persze ha az adott napon a második, a harmadik vagy a negyedik hely az elérhető, akkor azt is elfogadja. De az irányelv a maximális pont begyűjtése” – mondta az angol.

Az óriási előnye ellenére Vettel maga is azt mondja, hogy nem lehet még hátradőlni: “A bajnokságot tekintve azért még nincs vége. Tényleg igen jó helyzetben vagyunk, amit meg is érdemlünk, mert nagyon keményen dolgoztunk és keveset hibáztunk, de majd meglátjuk! Nem igazán gondolok a pontokra, a pontkülönbségekre, és a következő futam lehetőségeire. Ha nagyobb előnnyel zárunk, mint előtte, akkor jól végeztük a dolgunkat.”

Horner kitért arra is, hogy az általában pole-ból rajtoló Vettelt sokan kritizálták amiatt, hogy állítólag nem tud előzni. A csapatfőnök úgy látja, a német mostanra eloszlatta ezt a tévhitet.

“Minden kétkedő számára bizonyított (Monzában) az Alonso elleni bátor manőverével, két kerékkel a füvön – mégis megcsinálta.”

A főnöknek meggyőződése, hogy Vettel idén még jobb lett, mint korábban volt.

“Emberileg és versenyzőként is fejlődött, egész könnyű megfeledkezni róla, hogy még mindig csak 24 éves. Egyértelműen tapasztaltabban kezdte az idei évet, így talán könnyű alábecsülni, mit is ért el idén. De nyolc futamgyőzelem, egy kivételével második hely a többin, ez elképesztő sikerráta! Tényleg még magasabb fokozatra kapcsolt idén, nagyszerűen teljesít.”

“Mark Webber egy világszínvonalú versenyző, szóval Sebastian eredményei önmagukért beszélnek, mutatják, milyen szinten is van” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik