Forma-1

Leállt a fejlesztéssel a Ferrari

Mivel Fernando Alonso leghalványabb bajnoki esélyei elszálltak már, a Ferrari nem hajtja tovább a 2011-es autója agresszív fejlesztését, 2012-re figyelnek ezután.

Bár a Ferrarinál többször is hangsúlyozták korábban, hogy az utolsó pillanatig fejlesztik az idei autót, ugyanis a mostani eredmények a 2012-es modellen is felhasználhatók lesznek, az Olasz Nagydíj eredménye, Sebastian Vettel behozhatatlansága miatt összetörni már nem fogják magukat idén Maranellóban.

“A legutóbbi fejlesztések nem működtek az elvárásoknak megfelelően. Már nem lesz több, kivéve egy Szingapúrra szánt kisebb újítást” – idézte az olasz La Stampa Alonsót.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is megerősítette ugyanezt: “Mivel az autó elve rosszul született, nincs már több lehetőség a javítgatására.”

Hogy ezután hajt-e még futamgyőzelmekre a Ferrari, nem tudni, mindenesetre a következő, Szingapúri Nagydíjon Alonso tekinthető az egyik favoritnak, hiszen a mezőnyből egyedüliként kétszer, 2008-ban és tavaly is nyerni tudott a városállam utcáin.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik