Forma-1

Kubica visszatérése csak idő kérdése

Semmi sem veszélyezteti a visszatérését Robert Kubicának, a Forma-1-es Renault istálló lengyel pilótájának.

“Minden akadályon túljutott, hogy mikor ülhet újra volán mögé, az már csak idő kérdése” – fogalmazott Daniele Morelli, a 26 éves autóversenyző menedzsere, aki hozzátette, az elsődleges cél az, hogy Kubica októberben újra sisakot húzhasson. “A legfontosabb, hogy ismét vezethessen, mindegy, hogy a szimulátorban vagy gokartban.”

Morelli azt mondta, az orvosok tájékoztatása szerint nincs kétség afelől, hogy újra teljesen egészséges lesz a pilóta, aki rehabilitációjának utolsó, négyhetes fázisában jár. A menedzser kijelentette, a Renault istálló fenntartja az egyik versenyzői ülést Kubicának, akinek egyelőre nincs érvényes szerződése a 2012-es idényre.

A pilóta február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet, a karját, a lábát és a kézfejét többször meg kellett operálni, 11 hétig kórházban volt. A rehabilitáció alatt többször hangsúlyozta: 2012-ben ismét szeretne versenyezni.

Kubica helyét a Renault-nál a német Nick Heidfeld vette át, akit a Belga Nagydíj óta a brazil Bruno Senna helyettesít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik