Forma-1

Irán is Forma-1-es futamot szeretne

Érdekes új jelentkező akadt: a nyugati dolgokat nem nagyon szívelő Irán is részese akar lenni a száguldó cirkusznak.

Iránban bejelentették, hogy nemzetközi autóversenyek rendezésére alkalmas pálya építését tervezik. A fővárostól, Teherántól 35 kilométerre fekvő Parandba tervezett, iLiand Race Resort névre hallgató létesítmény az iszlám köztársaság első versenypályája lenne.

A brit Apex tervezőiroda által megálmodott, Spához és a Nürburgringhez hasonlított 5 km-es pálya nagyjából 88 millió dollárba kerülne, a projekt az aszfaltcsík mellett szabadidő-központ, kiállítási terület és vezetéstechnikai tréningpálya építését is magába foglalná. Állítólag hat hónap alatt felhúznák az egész létesítményt.

A hivatalos közlés szerint az elsődleges cél szerény, a pályával a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2-es minősítési fokozatának elnyerését célozzák, amely GP2-es, túraautó-világbajnoki (WTCC) és FIA GT-futamok rendezésére jogosítaná fel a helyszínt, de a távolabbi cél a Forma-1.

“Iránban egyre több fiatal szeret vezetni. A Forma-1-nek nagy jövője van az országban” – állította a projekt igazgatója, Ailreza Szabbag.

Hogy van-e annyi pénz, amennyiért Bernie Ecclestone a nyugatgyűlölő országba vinné a Forma-1-et? Majd meglátjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik