Forma-1

Két szakaszon nyílhatnak a szárnyak Monzában

Iván Imre Krisztián

2011. 08. 30. 21:32

A Nemzetközi Automobil Szövetség a jövő heti F1-es Olasz Nagydíjra idén első ízben két, egymástól külön álló előzési zónát jelöl ki.

A Forma-1-ben idén bevezetett, az előzéseket segítő mozgó hátsó szárny (DRS) alkalmazására a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a legtöbb futamra egy szakaszt jelölt ki. Az FIA Montrealban és Valenciában dupla, egymás követő zónákkal is próbálkozott, amelyeknél azonban csak az első szakasz előtt volt a szükséges egy másodperc alatti különbséget mérő detekciós pont.

A jövő heti Olasz Nagydíjon azonban új megoldással kísérleteznek majd: Monzában is két DRS-zóna lesz, de ezúttal nem két egymást követő egyenesben, hanem a pálya két külön szakaszán lehet majd bevetni a szárnyat.

Az egyik előzési szakasz a rajt-célegyenesen lesz, míg a másik a pálya középső szakaszán, a második Lesmo kanyartól az Ascari sikánig tart majd. Az első mérési pont a célegyenesre vivő Parabolica kijáratánál, míg a második a két Lesmót összekötő rövid egyenesen lesz.

Hogy Monzában szükség van-e két előzési zónára, egyelőre kétségesnek tűnik, Törökországban és legutóbb, Spában talán már az egy DRS-szakasz is túl hatékony volt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.