Forma-1

Bajban a Forma-1 ura, milliárdokra perelik

A Forma-1 jogainak 2005-ös eladása körüli vesztegetési ügy még rosszabbra fordult Bernie Ecclestone számára.

A bajor hatóságok januárban tartóztatták le Gerhard Gribkowskit, aki 2005-ben akkori munkaadóját, a Bayerische Landesbankot megtévesztve áron alul adatta el velük a Forma-1 jogaiban bírt tulajdonrészüket a CVC-csoportnak, és amiért cserébe több tízmilliós kenőpénzt kapott az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone-tól.

A 80 éves angol először mindent tagadott, de azóta kiderült, hogy valóban fizetett a bankárnak. A mostanra a bírósági szakaszba jutott ügyben Ecclestone vádlottként szerepel.

Hogy Bernie helyzete nem csak Németországban legyen nehéz, most újabb bírósági tárgyalással kell szembenéznie, ugyanis a Gribkowski-ügy kapcsán egy másik korábbi tulajdonos, a 2005-ig 50 százalékos résszel bíró német Constantin Medien (az eladás idején EM.TV) otthon, Nagy-Britanniában perelte be – írja a Daily Telegraph mai cikke.

A német cég szerint az eladások körüli manipulációk miatt ők is megkárosultak, ezért több mint 100 millió dollárt akarnak kapni Ecclestone-tól és a vele együtt perbe fogott cégétől, a Bambinótól, valamint üzlettársától, Stephen Mullenstől és a Bajorországban jelenleg is fogdában ülő Gribkowskitól.

A Telegraph megkeresésére sem Ecclestone, sem a Constantin, sem az F1 jelenlegi tulajdonosa, a CVC nem akart reagálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik