Forma-1

Heidfeld idén kétszer is leégett

Nick Heidfeldnek idén másodjára lett melege - de nem az időjárás miatt. A Renault a Spanyol Nagydíjon és most, a Hungaroringen is lángra lobbant.

A Spanyol Nagydíj utolsó szabadedzésén már egyszer kiégett a Lotus Renault. Akkor még nem kapott olyan nagy figyelmet az eset, mint vasárnap, a Magyar Nagydíjon.

Így égett Heidfeld autója a Spanyol Nagydíjon:

Holott a két eset között látszólag csak annyi a különbség, hogy az egyiknél az autó veszett kárba, míg a Hungaroringen a versenyt is fel kellett adnia, miután tűz ütött ki a fekete-arany járgányban. Nick amúgy is rém rosszul rajtolt a vizes pályán. A csapat elmondása szerint aztán a második kiállásánál gond támadt az egyik kerékanyával, ezért az autó sokáig állt magas fordulaton pörgő motorral. Túlmelegedett, ez okozhatta a tüzet.

Nick Heidfeld a Hungaroringen is menekülőre fogta

A német pilóta közvetlenül a bokszutca kijáratánál félrehúzódott , mert az R31-est baloldalt elborították lángok. A csapatnál hangsúlyozzák, hogy ez nem rendszerszintű probléma, ugyanakkor kétszer egymás után ritkán szokott kiégni versenyautó.

Eric Boullier csapatfőnök mindenesetre igyekezett bagatellizálni a tűz jelentőségét, mivel szerinte a hétvégi probléma egész más volt, mint a Spanyol Nagydíjon. A csapat azt ugyanakkor nem tisztázta, hogy mi okozta az oltás megkezdésekor történt kisebb robbanást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik