Forma-1

Button nyerte az őrült Magyar Nagydíjat

Az esővel és előzésekkel tarkított mogyoródi futamon a 2009-es világbajnok diadalmaskodott, Vettel a második, Alonso a harmadik helyen végzett.

Nehéz körülmények várták a rajtra készülő Forma-1-es pilótákat a 26. Magyar Nagydíjon, a megszokotthoz képest hűvösebb időhöz eső is társult, így a versenyzők elfelejthették a száraz pályára való gumik használatát a rajtnál.

Az élről induló Sebastian Vettel jól jött el a startnál, de pár kör elteltével hibázott, így a nyomában haladó Lewis Hamilton megelőzte. Hamarosan már a slick gumikat kellett feltenni, ezután Jenson Button is leelőzte Vettelt, így a két McLaren Mercedes haladt az élen.

Az izgalmakat fokozta, hogy Nick Heidfeld autója a boxból kiállás után kigyulladt, a meglehetősen nagy lánggal égő Lotusból a német pilóta gyorsan kimenekült.

Heidfeld lángoló autója:

Az újabb kerékcsere után továbbra is Hamilton, Button, Vettel volt az első három sorrendje, miközben Michael Schumacher a futam feladására kényszerült. Később Hamilton és Fernando Alonso szuperlágy gumikat kapott, miközben Button, Vettel és Mark Webber a lágy abroncsokon folytatta. Az eleredő esőben aztán Hamilton megforgott (majd a forgalommal szemben állította menetirányba az autóját), Button pedig az élre állt.

A kaotikus viszonyokra jellemző, hogy ezután Button is rontott, Hamilton visszavette az elő helyet, majd oda-vissza előzték egymást a csapattársával. Hamilton aztán – Webberrel együtt – kiállt intermediate gumikért, ez azonban egyiküknek sem jött be, egyből vissza is cserélték az abroncsokat.

A McLaren pilótájának gondjait súlyosbította, hogy a megforgása után elkövetett veszélyes manőveréért áthajtásos büntetést kapott.

Ezért kapott Hamilton büntetést:

A megpörgésekkel, hibázásokkal és előzésekkel is tarkított futamot végül az ilyen körülmények között meglehetősen ügyesen manőverező, pályafutása 200. Forma 1-es versenyén rajthoz álló Jenson Button nyerte, a második Sebastian Vettel lett, a dobogó legalsó fokát pedig Fernando Alonso csípte el.

Lewis Hamilton még megelőzte Mark Webbert, így a negyedik helyen sikerült befutnia, de összességében csalódott lehet.

Magyar Nagydíj – végeredmény
1. Jenson Button McLaren-Mercedes 1h43:42.337
2. Sebastian Vettel Red Bull-Renault + 3.588 másodperc
3. Fernando Alonso Ferrari + 19.819
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes + 48.338
5. Mark Webber Red Bull-Renault + 49.742
6. Felipe Massa Ferrari + 1:17.176 perc
7. Paul Di Resta Force India-Mercedes + 1 kör
8. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
9. Nico Rosberg Mercedes + 1 kör
10. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
11. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari + 1 kör
12. Vitaly Petrov Renault + 1 kör
13. Rubens Barrichello Williams-Cosworth + 2 kör 
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes + 2 kör
15. Sergio Perez Sauber-Ferrari + 2 kör
16. Pastor Maldonado Williams-Cosworth + 2 kör 
17. Timo Glock Virgin-Cosworth + 4 kör
18. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth + 4 kör 
19. Jerome D’Ambrosio Virgin-Cosworth + 5 kör 
20. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth + 5 kör
Feladta:
Heikki Kovalainen Lotus-Renault 56. kör

Michael Schumacher Mercedes 27. kör
Nick Heidfeld Renault 24. kör
Jarno Trulli Lotus-Renault 18. kör

Leggyorsabb kör: Massa 1:23.415 perc

—————————————————————————————————

Versenyzői nyilatkozatok:
Jenson Button (brit, McLaren): “Hasonló körülmények között sikerült nyernem, mint 2006-ban, nagyszerű érzés. Fantasztikus hétvége volt, köszönet jár az egész csapatnak. Nagyon jól működött ma az autó.”

Sebastian Vettel (német, Red Bull): “A verseny első részében sajnos Lewis és Jenson jóval gyorsabb volt nálam. Ezt követően elkezdtem keményebben nyomni, de elvesztettem a pozíciómat. A futam vége felé már nem voltak olyan jók a fékeim, ezért nem tudtam olyan gyors lenni, mint amennyire szerettem volna. Ennek ellenére megint egy lépéssel előrébb vagyunk, de keményen kell dolgoznunk, mert a McLarenek nagyon gyorsak.”

Fernando Alonso (spanyol, Ferrari): “A körülmények miatt nagyon hosszú volt a verseny, minden pillanatban keményen kellett koncentrálni.

A McLarenek ma nagyon gyorsak voltak.
Ugyanakkor úgy gondolom, versenyképesek vagyunk.”
Lewis Hamilton (brit, McLaren, 4. hely): “Ez nem az én napom volt, saját
magam is több hibát elkövettem, ráadásul büntetést kaptam. Az előbb
beszéltem Paul Di Restával, aki azt mondta, bőven volt helye kikerülne,
amikor a megpördülésem után megfordultam. Hozzáteszem: a saját
teljesítményem miatt kicsit csalódott vagyok.”
Mark Webber (ausztrál, Red Bull, 5. hely): “Megtréfált minket az eső,
mert eleredt, majd nagyon hamar elállt. Nem hoztunk jó döntést, az egyik
kiállásunknál, de a Forma-1 ilyen, rövid idő alatt kell döntened, és ez
néha nem sikerül jól.”
Felipe Massa (brazil, Ferrari, 6. hely): “Nem volt könnyű verseny, sokszor
jártam a bokszban. Az eső is eleredt, majd hirtelen elállt, összességében
azonban elégedett lehetek, mert sikerült több riválisomat is megelőznöm,
bár sok időt vesztettem a Mercedesek mögött.”

(Forrás:MTI)


Az élő, szöveges közvetítést az alábbiakban olvashatja:

70. kör: Jenson Button megnyerte a kaotikus Magyar Nagydíjat! Sebastian Vettel a második, Fernando Alonso a harmadik. A sokáig vezető Lewis Hamilton végzett a negyedik helyen, megelőzve Mark Webbert és Felipe Massát.

68. kör: Ha nem történik semmi váratlan, Button, Vettel és Alonso lesz az első három helyezett.

66. kör: Button előnye csaknem tíz másodperc Vettel előtt.

64. kör: Hamilton használta ki, hogy Kobayashi feltartotta a lekörözésre készülő Webbert. Hamilton 4., Webber 5.

61. kör: A verseny végéhez közeledve Button, Vettel, Alonso, Webber, Hamilton a sorrend, az első három között viszonylag nagy a különbség. A középmezőnyben zajlik most az igazi csata.

60. kör: Kovalainen feladja a futamot.

58. kör: Alonso pörgött meg, de a harmadik helyét ez még nem veszélyeztette.

58. kör: Button előnye Vettellel szemben nagyjából öt, Alonsóval szemben csaknem tizenöt másodperc

57. kör: Hamilton kap boxutca-áthajtásos büntetést, amiért a forgalommal szemben állította menetirányba az autóját.

55. kör: Hamilton jön is vissza a slickért, az eső elállt. Button, Vettel, Alonso az első három.

54. kör: Alonso simán előzte Hamiltont, nem jött be a McLaren taktikája.

53. kör: Hamilton a boxban, megkapta az intermediate gumikat! Webber is váltott, de visszajött a lágyért.

52. kör: Button a célegyenes végén előzte Hamiltont, majd megint hibázott a kettes kanyarban, így ismét Hamilton vezet. D’Ambrosio a boxutcában forog meg.

51. kör: Hamilton ismét az élen, Button és Vettel is hibázott a csúszós pályán.

49. kör: Button, Hamilton, Vettel, Webber, Alonso, Rosberg a sorrend. Egyelőre nem váltottak intermediate gumikra.

47. kör: Esik az eső, Button megelőzi a megforgó Hamiltont! Alonso lágyra vált.

46. kör: Hamilton és Alonso bajban lehet, mert Button, Vettel és Webber valószínűleg már a verseny végéig kibírja lágy gumikon.

45. kör: Vettel előzte Alonsót a célegyenesben.

43. kör: Az újabb kerékcserék után Hamilton, Button, Alonso, Vettel, Webber a sorrend, Rosberg a hatodik.

42. kör: Vettel – csapattársához hasonlóan – a lágy gumikat kapta a boxban. Button is kijött, ő is a lágy abroncsokkal folytatja.

40. kör: Hamilton kijött az újabb szett szuperlágyért.

39. kör: A kétszeres spanyol világbajnok nagyon gyors az új gumikon. Webber is a boxban, lágy gumikat kap, Alonso megelőzte.

37. kör: Alonso a boxban, újabb szuperlágy.

35. kör: A verseny feléhez érve továbbra is Hamilton vezet, a második helyen álló Button lemaradása hét másodperc.

34. kör: Webber veri vissza Alonso támadását.

32. kör: Vettel futja meg a leggyorsabb kört, de hátránya az első helyhez képest így is nagyjából 13 másodperc.

30. kör: Hamilton, Button, Vettel, Webber, Alonso a sorrend.

28. kör: Schumacher csatázott Massával, majd a hétszeres világbajnok feladja a versenyt.

28. kör: Button is kereket cserél, a kör végén Vettel is kijött.

27. kör: Hamilton kijött a boxba, Button és Vettel még nem.

26. kör: Webber és Alonso is gumit cserélt, de lassan Hamiltonnak is jönnie kell, mert nagyon lelassult.

25. kör: Heidfeld autója ég meglehetősen nagy lánggal, a pilóta gyorsan kiugrott.

22. kör: Massa tapad Schumacherre, Hamilton előnye csaknem kilenc másodperc.

20. kör: Lecsendesedett a mezőny, de újabb eső várható. Button megfutja a leggyorsabb kört, miközben Trulli műszaki hiba miatt feladja a versenyt.

17. kör: Alonso tapad Webberre, elöl Hamilton magabiztosan vezet.

16. kör: Hamilton, Button, Vettel, Webber, Alonso, Rosberg az első hat sorrendje.

15. kör: Maldonado kapott áthajtásos büntetést, miután túl gyorsan haladt a boxutcában.

14. kör: Button megelőzte Vettelt, a két McLaren az élen. Webber elment Alonso mellett.

13. kör: Hamilton, Vettel és Alonso is a boxban. Schumacher vezet az intermediate gumikon.

12. kör: Button is a boxban a száraz pályára alkalmas gumikért.

11. kör: Többen is felteszik a szuperlágy abroncsot, köztük Webber és Massa. Alonsóé a leggyorsabb kör.

10. kör: Hamilton előnye több mit öt másodperc, de lassan már a szárat pályára való gumikat kell feltenni.

9. kör: Hamilton, Vettel, Button az első három sorrendje, Alonso Rosberg megelőzésével a negyedik.

8. kör: Massa csúszott ki, a hátsó szárnnyal elkapta a gumifalat, de folytatni tudja.

6. kör: Alábbhagyott az eső. Alonso megint hibázott, Massa elment mellette, de a spanyol aztán sikeresen visszaelőzte.

5. kör: Vettel hibázott, elhagyta a pályát, Hamilton vezeti a versenyt.

4. kör: Alonso hibázott, Rosberg megelőzte. Vettel, Hamilton, Button, Rosberg, Alonso, Massa, Webber, Schumacher a sorrend.

2. kör: Továbbra is esik, egyre jobban csúszkálnak az autók, Hamilton Vettelt támadja.

1. kör: Alonso a célegyenesre fordulva megelőzte Schumachert.

Rajt: Vettel jól indult, megtartotta első helyét. Button és Hamilton lökdöste egymást, de Hamilton megőrizte a második pozíciót. Rosberg a 4., Schumacher az 5. helyre jött fel.

Megkezdődött a felvezető kör, senki sem választotta a slick gumikat.

A rajt előtt: Csendesen esik az eső a Hungaroringen, így minden bizonnyal a legtöbb versenyző a köztes, intermediate gumikkal rajtol majd a 70 körös futamra.

Előzmények:

Nem történt meglepetés a szombati időmérő edzésen, a Red Bull csapatát továbbra sem lehet legyőzni a pole pozícióért zajló küzdelemben. A Hungaroringen nem egyszerű feladat előzni, így az élről induló, és a világbajnoki pontversenyt fölényesen vezető Sebastian Vettel most is jó eséllyel pályázhat a győzelemre. Az előzési zóna egyébként a célegyenesben lesz, adott esetben itt használhatják majd ki a pilóták a nyitható hátsó szárny előnyeit.

A német világbajnoki címvédő mögül a két McLaren Mercedes rajtolhat majd, Lewis Hamilton a második, Jenson Button pedig a harmadik helyről. Hamilton az időmérő után meg is jegyezte, hogy közösen remélhetőleg megszorongathatják majd Vettelt…

Felipe Massa (4. rajthely) szombaton meglepetésre jobb időt futott csapattársánál Fernando Alonsónál (5. rajthely), a két Ferrari versenyen mutatott tempóját tekintve mindketten harcba szállhatnak a dobogós helyezésekért. Mögöttük Mark Webber vág majd neki a távnak, a Magyar Nagydíjon már négyszer diadalmaskodó Michael Schumacher pedig a kilencedik rajtpozíciót szerezte meg.

Érdemes megemlíteni, hogy hármas jubilálás lesz a mai versenyen: Nico Rosberg és a 2,4 literes, V8-as erőforrások a 100., Jenson Button a 200. futamára készül.

A verseny iránt nagy az érdeklődés, mint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elárulta, nagy az esély arra, hogy a teljes versenyhétvége alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

A szombati időmérő edzés végeredménye
1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m19.815s
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m19.978s + 0.163
3. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m20.024s + 0.209
4. Felipe Massa Ferrari 1m20.350s + 0.535
5. Fernando Alonso Ferrari 1m20.365s + 0.550
6. Mark Webber Red Bull-Renault 1m20.474s + 0.659
7. Nico Rosberg Mercedes 1m21.098s + 1.283
8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m21.445s + 1.630
9. Michael Schumacher Mercedes 1m21.907s + 2.092
10. Sergio Perez Sauber-Ferrari - Nincs mért ideje

Q2
11. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m22.256s + 1.994
12. Vitaly Petrov Renault 1m22.284s + 2.022
13. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m22.435s + 2.173
14. Nick Heidfeld Renault 1m22.470s + 2.208
15. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m22.684s + 2.422
16. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m22.979s + 2.717
17. Pastor Maldonado Williams-Cosworth - Nincs mért ideje

Q1
18. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m24.070s + 2.492
19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m24.362s + 2.784
20. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m24.534s + 2.956
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m26.294s + 4.716
22. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m26.323s + 4.745
23. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1m26.479s + 4.901
24. Jerome D'Ambrosio Virgin-Cosworth 1m26.510s + 4.932

Ajánlott videó

Olvasói sztorik