Forma-1

A McLaren egyesült erővel szorongatná meg Vettelt

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 07. 30. 17:59

Az élről induló Sebastian Vettel az autóján pénteken este elvégzett munkát dicsérte.

Mint ismert, sokáig úgy tűnt, hogy Fernando Alonso szerezheti meg a pole-t, majd egy ideig Lewis Hamilton tűnt biztos befutónak, ám a legvégén mégis Sebastian Vettel szerezte meg az első rajtkockát, folytatva ezzel a Red Bull idei hegemóniáját, már ami az időmérőket illeti.

“Pénteken az ellenfeleink egyértelműen gyorsabbak voltak, de az éjszaka folyamán rengeteget dolgoztunk az autón, emiatt az időmérőn már sokkal jobban éreztem magam a vezetőülésben, jobban tudtam koncentrálni, így a köridejeim is feljavultak” – mondta Vettel a sajtótájékoztatón.

Vettel legjobb köre:

Lewis Hamilton kiemelte, hogy mint minden évben, a McLaren most is versenyképes hazánkban. “Az pedig külön jó, hogy a csapattársam indul a harmadik helyről, közösen remélhetőleg megszorongathatjuk Vettelt” – osztotta meg nézeteit a brit.

A harmadik helyre odaérő Jenson Button saját bevallása szerint jobban örült volna a pole-nak, de így sincs elkeseredve: “A második sorból indulhatok, ez pedig jó pozíció ahhoz, hogy a győzelemért szállhassak harcba.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.