Forma-1

Alonso a magyar melegben bízik

Fernando Alonso szerint a Hungaroringen a meleg segít majd a Ferrarinak, amelynek még mindig javulnia kell. Persze kulcsfontosságú lesz a jó rajtpozíció is.

Fernando Alonso az elmúlt három futamon eredményekkel igazolta, hogy a Ferrari jelentősen javult a szezonkezdethez képest, a spanyol Valenciában második lett, Silverstone-ban megszerezte a csapat idei első győzelmét, majd a múlt héten a Nürburgringen újra saját erőből hozta be a második helyre az autót.

A pénteken 30. születésnapját ünneplő kétszeres bajnok örül a javuló formának, de a Magyar Nagydíj előtt azt hangsúlyozza, hogy még mindig javulni kell, főleg az időmérőn, ugyanis a hungaroringihez hasonló, az előzéseket nem igazán segítő pályán nem elég csak az autó jó versenytempójára hagyatkozni.

“Az idény korai szakaszához képest sokat javultunk, de még tovább kell lépnünk, ahogy már korábban is mondogattam. Még hiányzik valami, főleg az időmérőn. Igaz, hogy a versenyen helyre tudjuk ez billenteni, de nem mindig lehetséges két helyet is javítani a rajpozícióhoz képest, ahogy Monacóban, Valenciában, Silverstone-ban és a Nürburgringen sikerült.”

Alosnso egyébként bízik benne, hogy a legutóbbi két esős-hűvös versenyhétvége után nálunk a meleg is segítheti a Ferrarit: “A Hungaroringen az időjárás jobban illik majd a nyárhoz, ami egyáltalán nem baj, mert Angliában és Németországban épp elég jutott már a hűvös és nedves időből. De ez nemcsak a saját szempontomból, hanem a csapatot illetően is igaz, a múlt vasárnapi 13 foknál melegebb körülmények között az autónk is biztosan jobban megy.”

Felipe Massa szintén kiemeli a magasabb hőmérsékletet és annak is örül, hogy a Pirelli a két leglágyabb keverékét hozza a versenyre. A brazil szerint jó futam lehet nálunk. “A mostani formánk alapján bízhatunk egy újabb jó hétvégében. A Pirelli újra a lágy és a szuperlágy gumikat hozza, amelyekről tudjuk, hogy a legjobban fekszenek az autónknak, és a magyarországi meleg is segít majd. A hungaroringi verseny néha kicsit körmenetszerű, de idén biztosan több előzés lesz. Továbbra is az egyes futamokra koncentrálva küzdünk, igyekszünk minél többet megnyerni a brazil fináléig, azt hiszem, jó show-t látnak majd a nézők!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik