Forma-1

Webber indul az élről Németországban

A Red Bull ausztrál pilótája szerezte meg a Német Nagydíj pole pozícióját, Lewis Hamilton rajtol a második, Sebastian Vettel a harmadik helyről.

Ugyan a hétvége előtt benne volt a veszélye az esőnek, a szombati napot szerencsére elkerülte az égi áldás.

Az időmérő első szakasza után nem lepődtünk meg túlzottan, a Lotus, a Virgin és a Hispania két-két pilótája mellett Kamui Kobajasi pottyant ki a Q1-ben. Egy ideig úgy tűnt, hogy Nico Rosberg megégetheti magát, mivel Paul di Resta pazar köre után kicsúszott a legjobb 17-ből, ám utána futott egy hatodik legjobb időt, meglepetés nélkül maradtunk.

Vitantonio Liuzzi egyébként az utolsó előtti helyet csípte meg, ám ő indul a legvégéről, ugyanis váltót kellett cserélni a versenygépében, amiért öt rajthelyes büntetést kapott már a kvalifikáció előtt.

A második etap szép csendben csordogált, majd az utolsó percek rendkívül izgalmasra sikerültek: kezdjük ott, hogy Michael Schumachernek kellett nagyon kapaszkodni a Q3-ért, ugyanis Adrian Sutil a végén „belepiszkított” a nagyok dolgába, illetve Vitalij Petrov is beelőzte a veteránt. Aztán a korábbi csapattárs, Rubens Barrichello kezében volt az élő legenda sorsa, a brazil azonban nem tudta kiszorítani Schumit, aki így tízedikként csúszott be a harmadik szakaszba. A Q2-ben Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a McLarennel a második és a harmadik szabadedzés legjobbját, Sebastian Vettelt, valamint az első tréning királyát, Fernando Alonsót megelőzve.

Nick Heidfeld, di Resta, Pastor Maldonado, Barrichello, Sergio Perez, Sebastian Buemi és Jaime Alguersuari nem jutott be az utolsó tíz perc küzdelmeibe.

A Q3 elején Hamilton és Alonso csatázott nagyot, majd jött Mark Webber és jó fél másodpercet adott a riválisoknak, majd Vettel is befurakodott a brit és a spanyol elé. A címvédőnek megvolt rá az esélye, hogy lenyomja az ausztrált, ez azonban nem jött össze neki, ráadásul Hamilton is beférkőzött elé. A Red Bull Racing Team mindenesetre továbbra is veretlen, már ami az idei időmérőket illeti, Webber 1:30.079-el volt a leggyorsabb.

Eredmény – Német Nagydíj, időmérő

1. Mark Webber Red Bull-Renault 1:30.079s
2. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:30.134s + 0.055
3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:30.216s + 0.137
4. Fernando Alonso Ferrari 1:30.442s + 0.363
5. Felipe Massa Ferrari 1:30.910s + 0.831
6. Nico Rosberg Mercedes 1:31.263s + 1.184
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:31.288s + 1.209
8. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:32.010s + 1.931
9. Vitaly Petrov Renault 1:32.187s + 2.108
10. Michael Schumacher Mercedes 1:32.482s + 2.403
Q2:
11. Nick Heidfeld Renault 1:32.2152 + 1.217
12. Paul di Resta Force India-Mercedes 1:32.5602 + 1.562
13. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1:32.6352 + 1.637
14. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1:33.0432 + 2.045
15. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1:33.1762 + 2.178
16. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:33.5462 + 2.548
17. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:33.6982 + 2.700
Q1:
18. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1:33.786s + 1.960
19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1:35.599s + 3.773
20. Timo Glock Virgin-Cosworth 1:36.400s + 4.574
21. Karun Chandhok Lotus-Renault 1:36.422s + 4.596
22. Jerome D’Ambrosio Virgin-Cosworth 1:36.641s + 4.815
23. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1:37.011s + 5.185
24. Daniel Ricciardo HRT-Cosworth 1:37.036s + 5.210

Ajánlott videó

Olvasói sztorik