Forma-1

Vettel beijedt a Ferraritól

A Forma-1 regnáló bajnoka, Sebastian Vettel szerint a rivális olasz istálló sikeres hétvégét zárhat a Német Nagydíjon.

Amint arról korábban már írtunk, Fernando Alonso az első szabadedzést megnyerte a Nürburgringen, a másodikon pedig szorosan ott volt Mark Webber mögött a második helyen. Ez a többi közt Sebastian Vettel, a Red Bull fiatal német versenyzőjének a figyelmét is felkeltette, aki szerint a Ferrari tarolhat a hétvégén.

„Úgy vélem a Ferrari újra versenyben lesz, ezt a mai két edzésen is láthattuk” – mondta a világbajnoki címvédő, aki hozzátette, örül annak, hogy a rivális megerősödött. Vettel szerint a pénteken visszafogottabb teljesítményt nyújtó McLarent sem szabad még leírni, illetve úgy véli, egy eső – ami erősen benne van a pakliban – jelentősen átírhatja az erőviszonyokat a hétvége folyamán.

Valamire valóban ráéreztek a Ferrarinál, ugyanis míg Alonso a szezon elején csak üldözte a Red Bull, McLaren kettőst, addig az utolsó négy versenyből kettőn a második lett, a Brit Nagydíjon pedig nyerni tudott – Kanadában ugyanakkor kiesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik