Forma-1

Trullit lecserélték a tartalékpilótára

A Team Lotus bejelentette, hogy a Német Nagydíj hétvégéjén Jarno Trulli helyett a tartalékost, az indiai Karun Chandhokot versenyeztetik Heikki Kovalainen mellett.

A csapat már reggel jelezte Twitteren, hogy komoly bejelentésre készülnek ma, késő délelőtt pedig közölték is, hogy a Német Nagydíj hétvégéjén a veterán Jarno Trulli helyett a tartalékos pilóta, Karun Chandhok kap versenyzési lehetőséget.

“Nagyon várom az első Német Nagydíjamat, főleg miután most bejelentettünk, hogy Karun az első teljes versenyhétvégéjét teljesítheti a Team Lotusnál. Már az első találkozásunkkor nagy hatást tett rám a viselkedésével, tehetséges, szenvedélyes és elkötelezett, energiát ad a csapatnak, örülök, hogy most lehetőséget adhatunk neki az egész hétvégére. A Team Lotus egyik fő célja, hogy a világ minden tájáról származó versenyzőinek utat jelentsen a motorsport csúcsához. Fiatal ázsiai pilótaként Karunnak nehezebb a dolga, mint nyugati társainak, ezért büszke vagyok rá, hogy mi lehetőséget adhatunk neki” – mondta a csapatfőnök, Tony Fernandes, aki a helyét átadó Trullit is dicsérte.

“Szeretnék ugyanakkor köszönetet mondani Jarnónak, amiért lehetővé tette ezt Karun számára. Örömmel elfogadta, hogy erre a versenyre a háttérbe húzódik, a csapat iránti elkötelezettsége rendíthetetlen. Örömmel jelentem be, hogy tárgyalunk a szerződésének meghosszabbításáról, hamarosan részleteket is közölhetünk majd. Kulcsfontosságú tagja a csapatnak, remélem, hogy minél előbb olyan autót adhatunk neki, amellyel kihasználhatja a teljes potenciálját!” – magyarázta a maláj üzletember.


“Nagyon vártam ezt az alkalmat, amióta csak csatlakoztam a csapathoz, mindent beleadok majd, hogy megháláljam a bizalmat és hogy előre vigyük a csapatot idén és a következő években is. Realistán állok a hétvégéhez, nagyon igyekszem majd és a lehető legtöbbet akarom tanulni. Nagyon izgalmas, hogy vasárnap ott lehetek majd a rajtrácson, tudom, hogy indiai szurkolók milliói és a Lotus drukkerei világszerte szorítanak a csapatnak, mindent megteszek majd, hogy örömet okozzak nekik!”
– nyilatkozta a tavaly a Hispaniánál bemutatkozott indiai pilóta.

A kispadra ültetett Trulli segítséget ígért Chandhoknak: “Örömmel dolgozom majd a hétvégén Karunnal, mindent megteszek, hogy a lehető legtöbbet hozhassa ki a németországi lehetőségből. Nagyszerű, hogy a csapat tartja a szavát és segíti a fiatal tehetségeket, különösen azokat, akik számára a hátterük miatt nehezebb betörni az autóversenyzés csúcsára. Ott leszek mellette, tanáccsal, eligazítással segítek majd.”

Bár a nyilatkozatokban mindenki nagyon szépeket mondott, érdekes kérdés, hogy a cserére miért most került sor, hiszen bár az tervbe volt véve, hogy Chandhok hazai versenyén, az első Indiai Nagydíjon vezet majd, az a futam csak október végén következik. A Kovalainentől idén is elmaradó Trulli mostanában igen sokat panaszkodott az autóra, lehet, hogy ez is ott van a háttérben. A Lotus bejelentése ugyan csak arról szól, hogy az indiai a Német Nagydíjon vezet, ezzel együt viszont nem jelentették ki, hogy a jövő heti Magyar Nagydíjra már Trulli ül vissza az autóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik