Forma-1

Magyar Nagydíj: Alonso sikere jót tett a jegyeladásnak

Iván Imre Krisztián
Iván Imre Krisztián

2011. 07. 13. 21:56

Érzékelhető a július 31-én esedékes Forma-1-es Magyar Nagydíj jegyeladási adataiban, hogy a spanyol Fernando Alonso nyerni tudott Silverstone-ban.

A magyar GP szervezőinek tájékoztatása szerint a Ferrari pilótájának sikere következtében megélénkült az érdeklődés a mogyoródi viadal iránt. A lengyel Robert Kubica sérülése miatt előzőleg kevesebb belépőt adtak el a szervezők, mint 2010 hasonló időszakában.

“Körülbelül 16-20 ezer lengyel szurkoló marad távol a magyar futamtól – fogalmazott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Ugyanakkor van még remény, hisz a Ferrari legutóbbi sikere újraélesztette a szurkolók azon reményeit, hogy a maranellóiak Fernando Alonso vezetésével ismét beleszólhatnak a világbajnoki küzdelembe. Az olasz csapat szurkolói máris sokkal aktívabbak a jegyek rendelésében, mint például Silverstone előtt”.

A magyar szurkolók számára most is lehetőség van arra, hogy kedvezményes áron jussanak hozzá a háromnapos bérletükhöz. Ehhez nem kell mást tenniük, mint névvel regisztrálni a Hungaroring Forma 1 Klub Egyesület honlapján.

“Az egyesületen keresztül igényelt felnőtt álló bérlet tízezer forintba, míg 14 éves korig az ide szóló gyerekbérlet 2.500-ba kerül – mondta Frank Tamás alelnök. – A célegyenes elején elhelyezkedő Klub tribünre szóló kedvezményes háromnapos ülőjegy felnőtteknek 33.000, 14 éves kor alatt 12.500 forint, míg a Silver 4 Tribünre a felnőttek az akció nélkül 270, a gyermekek 135 euróért válthatnak belépőt. Ráadásul mind a normál, mind a klubos jegyeknél elfogadunk fizetőeszközként üdülési csekket, illetve Sodexo Hajrá utalványt és Edenred Sport utalványt.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.