Forma-1

Célegyenesben a Hungaroring felújítása

Az FIA előírásainak megfelelően immár az utolsó simításokat végzik a Hungaroringen, hogy a július 31-i 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjra minden rendben legyen.

A Nemzetközi Automobil Szövetség – FIA – újabb módosítások végrehajtását kérte a mogyoródi pályán a Hungaroring Sport Zrt. vezetőitől, aminek értelmében a hármas, a nyolcas és a kilences kanyarok eddig sóderágyas bukótereit le kellett aszfaltozni. A munkálatok immár a végén járnak, és ha minden az ütemtervnek megfelelően halad, akkor július 24-én a felújított pályaszakaszok műszaki átadására is sor kerül.

 

„A három bukótér és a parkolókhoz vezető külső utak leaszfaltozása több tízmillió forintos költséggel rövidesen elkészül. Erre az évre ezeket a felújításokat kérte tőlünk az FIA. A futam előtti vasárnap, azaz július 24-én lesz a műszaki átadás, ugyanis hétfő délutántól már folyamatosan érkeznek a Forma-1-es csapatok kamionjai” – fogalmazott Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki azt is elárulta, a három bukótéren és az utcai aszfaltozáson kívül új helikopter-leszállópálya is épül a mogyoródi ringen.

Rövidesen megérkeznek azok a Forma-1-ben dolgozó cégek is a magyar pályára, akik a hátralévő napokban előkészítik a Hungaroringet a 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjra.

„Ezek a cégek építik fel a V.I.P. részleget, illetve helyezik ki a hirdetőtáblákat a pálya mellett, valamint üzembe helyezik az áramot biztosító generátorokat. Rajtuk kívül már szintén itt lesznek Bernie Ecclestone cégének, a FOM televíziónak a munkatársai, akik a futam közvetítésének technikai előkészítését végzik el” – sorolta Morvai Károly pályaigazgató.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik