Forma-1

Alonso Valenciában törné meg a csendet

A Ferrari spanyol pilótája a hétvégén esedékes Európa Nagydíjon zsebelné be a csapat idei első futamgyőzelmét.

A spanyol nem mondhatja magát túl szerencsésnek idén, míg a szezon elején a Ferrari jócskán elmaradt a riválisoktól, addig Monacóban a piros zászló (és Vettel azalatti kerékcseréje), Kanadában pedig Jenson Button húzta keresztbe a számításait – előbb második lett, legutóbb pedig kiesett.

„Tudom, hogy a szurkolóink már az első győzelmünket várják és biztos vagyok benne, hogy hamarosan meglesz. Az elmúlt versenyeken, de különösen Monacóban éreztem, hogy felvesszük a versenyt a többiekkel, Kanadában is az élen harcoltam volna, ha nem esek ki. Hasonló pályára megyünk ki hétvégén, mint Montrealban, így semmi akadályát nem látom annak, hogy ne legyünk ott az élmezőnyben” – mondta Fernando Alonso a The Independentnek.

A Ferrari spanyolja jelenleg az ötödik a világbajnoki pontversenyben, 92 egység a hátránya az éllovas Sebastian Vettel mögött, de a közvetlenül előtte álló Lewis Hamiltonnak is 16 pont a fórja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik