Forma-1

Robbantana Valenciában a Mercedes

Miután Michael Schumacher karnyújtásnyira került a dobogóhoz Montrealban, a Mercedes GP optimistán készül a hétvégi, valenciai futamra.

A Mercedes komolyan veszi a versenyekre való felkészülést, ami a pilóták profi hozzáállása mellett abból is kitűnik, hogy az ezüstösök néhány érdekes statisztikai adattal állnak elő a soron következő pályáról. Ross Brawn csapata ezúttal azt emelte ki, hogy a valenciai utcai pályának van a legtöbb számozott kanyarja (25), a padlógázas szakaszok hossza pedig 69%, ami megegyezik A Melbourne-ben, Isztambulban és Silverstone-ban mért értékekkel.

“A valenciai pálya sok dologban hasonlít a montreali aszfaltcsíkhoz, hosszú egyenesek és lassú kanyarok jellemzik, de nem egy tipikus városi pálya, hiszen sokkal gyorsabb és tágasabb, mint általában. Nagy szerep jut a forgatónyomatéknak, a gyakori gáz-fék váltások pedig komolyan megterhelik a fékeket. Legutóbb, Kanadában jó eredményeket értünk el, és miközben tudjuk, hogy még dolgoznunk kell az autó gyorsaságán, jó érzés volt ismét a dobogóért csatázni” – mondta Ross Brawn, a Mercedes GP csapatvezetője.

Michael Schumacher a Kanadai Nagydíj leintése előtt öt körrel még a második helyen autózott Sebastian Vettel mögött, de nem tudta kivédekezni Jenson Button és Mark Webber gyorsabb autójának támadásait. Negyedik helyével azonban idei legjobb eredményét érte el.

“A biztató kanadai eredményünk után jó érzés visszatérni Európába, ahol megkezdjük a nyári szezont. A valenciai városi pálya elég különleges, nemcsak a versenyzők, hanem a közönség számára is. Tavaly nagyon élveztem ezt a versenyt, utcai aszfaltcsíkhoz képest ugyanis meglepően tempós, jó ritmusú a pálya. Várom már, hogy ott versenyezzek” – jelentette ki Schumi.

Nico Rosberg Montrealból egyenesen az istálló angliai központjába, Barckley-be repült, hogy üdvözölje és lelkesítse a mérnököket és szerelőket.

“A valenciai pálya egy épített versenypálya és egy utcai körgyűrű keveréke, ami azt jelenti, hogy az autók nagyon közel mennek a falhoz, erősen kell koncentrálnunk mind a 25 kanyarban. Szeretek itt versenyezni, ez egy nagy esemény és a város is elég ‘cool’. Múlt héten meglátogattam a gyárunkat, örömmel láttam, milyen keményen dolgoznak az autó továbbfejlesztésén. Azért dolgozunk, hogy Valenciában még jobban szerepeljünk, mint Kanadában” – jelentette ki Rosberg, aki Montrealban sokáig erős pontszerzőként autózott, de végül egy karambol miatt csak 11. lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik