Forma-1

Vettel indul az élről, erős a Ferrari

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 06. 11. 20:03

A címvédő Sebastian Vettel rajtolhat az élről a Forma-1 Kanadai Nagydíján. A német mögül Fernando Alonso és Felipa Massa indul.

Az időmérő első szakasza nem hozott nagy meglepetést, Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Ferrarival, míg mögötte Sebastian Vettel volt a második, de Felipe Massa is életjeleket adott, ekkor a harmadik volt. A hátsó hatos (Lotus, Virgin, Hispania) ismét nem jutott be a Q2-be, melléjük ezúttal az alulkormányozottsággal küzdő Jaime Alguersuari csatlakozott az első körben kiesők közt.

Érdekesség, hogy Vitantonio Liuzzi egy ízben látványosan megpördült a Hispaniával (sem neki, sem az autónak nem lett baja), valamint az, hogy Jérome D’Ambrosio-nak nem sikerült teljesítenie a 107 százalékot.

Úgy a második etap felénél járhattunk, amikor a beállításokat egész hétvégén dicsérő Massa állt az élre, a nagyok pedig nyugodtan szemlélhették az eseményeket, az első tíz és a maradék öt között jelentős különbség volt, lehetett kímélni a gumikat. Di Resta, Maldonado, Kobayashi, Sutil, Buemi, Barrichello és a rosszulléttel küzdő Sergio Perezt helyettesítő de la Rosa nem tudott beférkőzni a legjobb tízbe, azaz a Ferrari, a Red Bull, a McLaren, a Mercedes és a Renault két-két pilótája küzdött tovább – Massa zárta az etapot az élen.

A Q3 elején rögtön jelezték, hogy nem várható eső az időmérő ideje alatt. Az első próbálkozások után Felipe Massa volt ismét az élen, majd Sebastian Vettel jó szokásához híven ment egy egészen elképesztő, 1:13.014-es időt. Fernando Alonso igyekezett megközelíteni a németet, de a brazil csapattárs ismét elé férkőzött. A végére a két ferraris helyet cserélt, így Vettel, Alonso, Massa lesz a rajtsorrend vasárnap.

A negyedik helyet Mark Webber kaparintotta meg, a tavalyi győztes Lewis Hamilton pedig az ötödik rajtkockára ért oda. Nico Rosberg a hatodik, Jenson Button a hetedik, Michael Schumacher a nyolcadik, míg a Heidfeld-Petrov Renault-kettős a kilencedik-tizedik helyről indulhat.

Sebastian Vettel a szezonbeli hetedik futamon már hatodszor szerezte meg az első rajtkockát.

Kanadai Nagydíj – időmérő edzés

1. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1m13.014s
2. Fernando Alonso Ferrari 1m13.199s + 0.185
3. Felipe Massa Ferrari 1m13.217s + 0.203
4. Mark Webber Red Bull-Renault 1m13.429s + 0.415
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m13.565s + 0.551
6. Nico Rosberg Mercedes 1m13.814s + 0.800
7. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m13.838s + 0.824
8. Michael Schumacher Mercedes 1m13.864s + 0.850
9. Nick Heidfeld Renault 1m14.062s + 1.048
10. Vitaly Petrov Renault 1m14.085s + 1.071
11. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m14.752s + 1.321
12. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m15.043s + 1.612
13. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m15.285s + 1.854
14. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m15.287s + 1.856
15. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m15.334s + 1.903
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m15.361s + 1.930
17. Pedro de la Rosa Sauber-Ferrari 1m15.587s + 2.156
18. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m16.294s + 2.472
19. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m16.745s + 2.923
20. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m16.786s + 2.964
21. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m18.424s + 4.602
22. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m18.537s + 4.715
23. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m18.574s + 4.752
24. Jerome D’Ambrosio Virgin-Cosworth 1m19.414s + 5.592

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.