Forma-1

Az F1 ura szerint nem lesz Bahreini GP

A Bahreini Nagydíj idei bepótlásával kapcsolatos álláspont szinte óráról órára változik, ma már arról beszél Bernie Ecclestone, hogy a versenyt nem tartják meg.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa múlt pénteken úgy döntött, hogy a tavasszal lefújt Bahreini Nagydíjat az Indiai Nagydíj helyére, október 30-ára visszahelyezi az idei naptárba.

A döntés az FIA-alelnök Carlos Garcia bahreini látogatása után született jelentésen alapult, amely békés körülményeket írt le. A jelentés tartalma azóta megkérdőjeleződött, emberi jogi szervezetek, sajtóhírek mind arra mutatnak, hogy a közel-keleti királyságban továbbra is folyik az ellenzékiek erőszakos elnyomása, míg a tiltakozók szinte várják a Forma-1-es futamot, amely kiváló alkalmat jelenthet számukra az újabb megmozdulásokra.

A Forma-1 uraként ismert Bernie Ecclestone a múlt hétig folyamatosan támogatta a verseny idei visszahozását, de a hét eleje óta meggondolta magát. A csapatokat egy újabb szavazás kérésére ösztönözte.

Mint kiderült, a csapatok tegnap már közös levélben kérelmezték Bahrein október végi időpontjának elvételét, mostanra Ecclestone is úgy tudja, nem lesz futam.

“Reméljük, hogy béke és nyugalom lesz, és valamikor a jövőben visszatérhetünk, de természetesen a verseny pillanatnyilag nem él. A naptárat nem lehet átrendezni a résztvevők egyetértése nélkül” – utalt a csapatok ellenállására a kis ember a BBC-nek nyilatkozva.

Egy kicsit korábbi interjújában az angol azt is hangsúlyozta, hogy a félrevezető FIA-jelentés miatt újabb, saját helyzetfelmérést is szeretne. “Pontosan erre lenne szükség. Tárgyalok Jean Todttal és másokkal is. Nekünk azt mondták, hogy nincsenek problémák, az FIA szerint minden rendben volt, Garcia találkozott mindenkivel. Most akkor kinek higgyünk?” – magyarázta a Financial Timesnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik