Forma-1

Alonso: Vettel már szinte világbajnok

A Ferrari spanyol pilótája szerint aki öt-hat futamot meg tud nyerni egy szezonban, az többnyire a világbajnokság végén is örülhet.

Amint arról már írtunk, Sebastian Vettel nyerte meg a Forma-1 Monacói Nagydíját. A második helyre Fernando Alonso ért oda a Ferrarival, míg a harmadik a McLarent vezető Jenson Button lett. Az ibériai a futamot értékelve elmondta, szerinte a fiatal német nagyon közel áll a címvédéshez.

„Az elmúlt években láthattuk, hogy aki nyert öt-hat futamot, az többnyire elég volt a világbajnoki címhez. Ha az első hat versenyből ötöt megnyersz, akkor nagyon jó pozícióban vagy. Az utóbbi időben csak egyszer volt ilyen sok futamgyőzelem a szezon elején, pár éve Jenson kezdett ilyen jól. Tudjuk mi lett a vége…” – mondta Alonso.

Vettelnek egyébként nagyban besegített az az érdekes szabály, mely szerint a piros zászló alatt kereket lehet cserélni. Történt ugyanis, hogy egy tömegjelenet után Jaime Alguersuari és Vitalij Petrov is a szalagkorlátnak csapta autóját, az oroszhoz mentőt is kellett hívni, így szüneteltették a futamot. Ez épp kapóra jött a Red Bullnak, így kicserélték Vettel elhasználódott abroncsait, Alonso és Button így nem tudott mit kezdeni a némettel az utolsó hat körön.

A Ferrari spanyolja meg is jegyezte a versenyt követő sajtótájékoztatón, hogy ha minden maradt volna a régiben, akkor a balesetet is kockáztatva próbált volna meg nyerni.

A Forma-1 kizárólagos gumibeszállítója, a Pirelli is nemtetszését fejezte ki a hajrában történő kerékcsere miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik