Forma-1

Webber hasít Barcelonában

A Red Bull ausztrál pilótája mögött csapattársa, Sebastian Vettel végzett a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén.

Napos idő várta Barcelonában a szezonbeli ötödik versenyükre készülő Forma-1-es pilótákat, ahol a pénteki első szabadedzéssel kezdetét vette az újabb versenyhétvége.

A Spanyol Nagydíj helyszínéül szolgáló pályán a szezon előtti teszteken Michael Schumacher futotta a legjobb időt, most 40 perc után mégis már a két Red Bull állt az élre, Mark Webber vezetésével. Sebastian Vettelt előbb Fernando Alonso, majd Nico Rosberg is letaszította a második helyről, de a világbajnok német pilóta kisvártatva visszaelőzte őket.

Az edzést Pastor Maldonado kicsúszása tarkította, a Williams venezuelai versenyzőjének autóját a sóderágyból kellett kiemelni.

Webbert senki sem tudta letaszítani az első helyről, mögötte Vettel egy másodperccel lemaradva maradt a második. A Mercedest kormányzó Rosberg és a Ferrarival 2016-ig szerződést hosszabbító Alonso követte a két Red Bullt, míg Lewis Hamilton (McLaren Mercedes) a hatodik, Michael Schumacher (Mercedes) a hetedik, Jenson Button (McLaren Mercedes) a kilencedik, Felipe Massa (Ferrari) pedig csak a tizenhatodik helyen végzett.

Forma 1, Spanyol Nagydíj, 1. szabadedzés
1. Mark Webber (Red Bull-Renault) 1:25.142 27 kör
2. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:26.149 20 kör
3. Nico Rosberg (Mercedes) 1:26.379 29 kör
4. Fernando Alonso (Ferrari) 1:26.480 27 kör
5. Sergio Perez (Sauber-Ferrari) 1:26.738 26 kör
6. Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) 1:26.988 19 kör
7. Michael Schumacher (Mercedes) 1:27.016 32 kör
8. Nick Heidfeld (Renault) 1:27.132 21 kör
9. Jenson Button (McLaren-Mercedes) 1:27.138 22 kör
10. Rubens Barrichello (Williams-Cosworth) 1:27.212 20 kör
11. Vitaly Petrov (Renault) 1:27.241 22 kör
12. Daniel Ricciardo (Toro Rosso-Ferrari) 1:27.471 23 kör
13. Pastor Maldonado (Williams-Cosworth) 1:28.005 11 kör
14. Nico Hulkenberg (Force India-Mercedes) 1:28.027 26 kör
15. Adrian Sutil (Force India-Mercedes) 1:28.163 22 kör
16. Felipe Massa (Ferrari) 1:28.654 28 kör
17. Kamui Kobayashi (Sauber-Ferrari) 1:28.819 23 kör
18. Jaime Alguersuari (Toro Rosso-Ferrari) 1:28.995 9 kör
19. Heikki Kovalainen (Lotus-Renault) 1:29.231 21 kör
20. Jerome D’Ambrosio (Virgin-Cosworth) 1:30.896 18 kör
21. Timo Glock (Virgin-Cosworth) 1:31.235 24 kör
22. Tonio Liuzzi (HRT-Cosworth) 1:31.268 23 kör
23. Jarno Trulli (Lotus-Renault) 1:31.418 12 kör
24. Narain Karthikeyan (HRT-Cosworth) 1:32.106 25 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik