Forma-1

Könnyebb lesz előzni Barcelonában

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 05. 19. 16:12

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy határozott, hogy az előzések könnyítése érdekében megnöveli a DRS-zóna hosszát.

Hétvégén Barcelonában randevúzik a száguldó cirkusz mezőnye, a szezon ötödik futamára kerül sor az Ibériai-félszigeten. A katalán versenyen legendásan nehéz előzni, épp emiatt a FIA megpróbálja kicsit izgalmasabbá tenni a vasárnapot.

A szövetség döntése értelmében így az eddigi leghosszabb DRS-zónát láthatjuk majd, amely 830 méteres lesz. Ezen a távon lehet majd kinyitni a hátsó szárnyat, persze amennyiben az előre kijelölt mérőpontnál egy másodpercen belül lesz az üldöző az elöl haladó mögött. A zóna a 16., utolsó kanyar után kezdődik majd.

A Spanyol Nagydíj alaprajza:

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. szeptember 21.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.