Forma-1

Buttoné a második szabadedzés

A McLaren brit pilótája mögött Nico Rosberg, Lewis Hamilton és Michael Schumacher végzett. Sebastian Vettel a bokszból figyelte az eseményeket.

Ahogyan az várható volt, az első szabadedzésen a kocsiját falnak csapó Sebastian Vettel nem tette tiszteletét a pályán a második tréning során, farmernadrágban flangált a bokszutcában. A többiek ugyanakkor nagyon aktívak voltak, a sorrend folyton változott az eső áztatta török aszfalton, eleinte a McLarenek domináltak, majd Nico Rosberg is élre tudott állni, őt Jenson Button váltotta az első helyen.

Szűk fél óra után a Ferrari háza táján Fernando Alonso autóját ellenőrizték, valami nem stimmelt a hidraulikával, majd a spanyol kálváriája később sem ért véget, előbb kicsúszott a pályáról, majd megállt a versenygépe.

A szabadedzés vége felé közeledve Pastor Maldonado is eldobta a vasat, az újonc venezuelai falhoz csapódott, így számára idő előtt véget ért a pénteki nap érdemi része. Kisvártatva Michael Schumacher is megpördült, őt az egyik Force India lepte meg, nagyobb galiba azonban nem lett a dologból, pár perc múlva kemény gumikkal visszatért – a veterán német egyébként rendesen odatette magát, egy ideig övé volt a leggyorsabb idő, de a végén is ottmaradt az élbolyban.

A legjobb időt Jenson Button teljesítette pénteken délután, őt Nico Rosberg és Lewis Hamilton követte a képzeletbeli dobogón, Schumacher volt a negyedik legygorsabb. A fejlesztéseken áteső Virgin nem volt túl meggyőző, a végén azért sikerült lenyomni a két Hispaniát.

Az első szabadedzésen brillírozó Fernando Alonso ezúttal jóval visszafogottabb teljesítményt nyújtott, csak a középmezőnyben végzett, míg Sebastian vettel autóját nem tudták helyrepofozni a Red Bullnál, így a teljes tréninget kihagyta.

Forma-1, Török Nagydíj, 2. szabadedzés
1. Jenson Button McLaren-Mercedes 1m26.456s 26 kör
2. Nico Rosberg Mercedes 1m26.521s + 0.065 29 kör
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1m27.033s + 0.577 31 kör
4. Michael Schumacher Mercedes 1m27.063s + 0.607 21 kör
5. Mark Webber Red Bull-Renault 1m27.149s + 0.693 31 kör
6. Felipe Massa Ferrari 1m27.340s + 0.884 37 kör
7. Vitaly Petrov Renault 1m27.517s + 1.061 37 kör
8. Paul di Resta Force India-Mercedes 1m27.725s + 1.269 37 kör
9. Sergio Perez Sauber-Ferrari 1m27.844s + 1.388 32 kör
10. Adrian Sutil Force India-Mercedes 1m28.052s + 1.596 37 kör
11. Fernando Alonso Ferrari 1m28.069s + 1.613 27 kör
12. Sebastien Buemi Toro Rosso-Ferrari 1m28.153s + 1.697 36 kör
13. Nick Heidfeld Renault 1m28.475s + 2.019 35 kör
14. Jaime Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1m28.765s + 2.309 32 kör
15. Pastor Maldonado Williams-Cosworth 1m28.828s + 2.372 19 kör
16. Rubens Barrichello Williams-Cosworth 1m28.946s + 2.490 20 kör
17. Jarno Trulli Lotus-Renault 1m29.409s + 2.953 39 kör
18. Kamui Kobayashi Sauber-Ferrari 1m29.637s + 3.181 27 kör
19. Heikki Kovalainen Lotus-Renault 1m30.281s + 3.825 37 kör
20. Jerome D’Ambrosio Virgin-Cosworth 1m31.035s + 4.579 28 kör
21. Timo Glock Virgin-Cosworth 1m31.221s + 4.765 22 kör
22. Narain Karthikeyan HRT-Cosworth 1m31.320s + 4.864 29 kör
23. Tonio Liuzzi HRT-Cosworth 1m31.989s + 5.533 30 kör

Ajánlott videó

Olvasói sztorik