Forma-1

Kémfőnök a Williamsnél

A 2007-ben két évre eltiltott Mike Coughlan érkezik az istállóhoz, Sam Michael technikai igazgató és az aerodinamikáért felelős Jon Tomlinson távozik.

A Williams istálló kedden hozta nyilvánosságra, hogy a két szakember lemondott a posztjáról, így szerződésük lejártával, a 2011-es idény végén elhagyják a csapatot. A döntés hátterében a Williams pocsék szezonkezdete áll, a gárda még nem rajtolt ilyen rosszul a száguldó cirkuszban – három futam alatt egy pontot sem sikerült összehozni.

„Sam (képünkön) és Jon is tehetséges, sokra hivatott ember, akik nagyon sokat tettek a Willimasért az elmúlt tíz és öt évben. Ugyanakkor ők is tisztában vannak vele, hogy a dolgok nem a tervek szerint alakulnak, így hozzájárulnak ahhoz, hogy a csapat megújulhasson. Mindketten az év végéig a helyükön maradnak. Nagy hálával tartozunk nekik a profizmusukért” – mondta Frank Williams csapatfőnök, majd elárulta, hogy mindeközben megegyeztek Mike Coughlannel, aki a 2007-es kémbotrány főszereplője volt a McLaren oldaláról, így két évig eltiltották mindenféle sporttevékenységtől.

A Williamsnél azt várják, hogy Coughlan visszateszi a Forma-1 térképére az istállót, a korábbi ügyeiről pedig úgy tartják, hogy ő maga is tudja, rosszat tett, és már megbánta bűneit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik