Forma-1

Új fejlesztésekkel támadhat a McLaren és a Ferrari

Vettel és a Red Bull egyelőre veri a Forma-1-es mezőnyt, de a riválisok nem lankadnak.

Mint ismert, az idénynyitó után a tegnapi Malajziai Nagydíjat is Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő pilótája nyerte meg, magabiztossága pedig gondolkodóba ejtheti a riválisokat a szezon további részére vonatkozóan.

Gyorsan kell lépnie a McLaren Mercedesnek is, hogy két második hely után a győzelmek útjára lépjenek, és a brit istálló nem is tétlenkedik, gőzerővel készül a hétvégén megrendezésre kerülő kínai futamra. “Van néhány új alkatrészünk, amit már pénteken kipróbálnánk, akár a mostani versenyre való beépíthetőség, akár a hosszabb távú fejlesztési stratégia szempontjából” – mondta el Martin Whitmarsh csapatfőnök.

A Ferrarinál főleg az időmérő edzésen nyújtott teljesítményen kellene javítani, hiszen versenykörülmények között kevésbé van lemaradva az olasz istálló. “Felipe (Massa) és Fernando (Alonso) is jó versenyeket futnak, rajtunk múlik, hogy gyorsabb autót adjunk nekik” – fogalmazott Stefano Domenicali csapatvezető.

Aldo Costa technikai igazgató ki is jelölte a terveket: mint elmondta, a Ferrarin lesz újdonság Kínában is, valamint jelentősebb változtatások várhatók a májusi török futamra és a szezon többi részére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik