Forma-1

Komolytalan a Hispania

A spanyol szövetség elnöke éles kritikával illette az eddig hibát hibára halmozó HRT-t.

Mint ismert, a Hispania csapat tesztelés nélkül vágott bele a szezonba, a szabadedzések alkalmával mindössze egy kört ment csak, illetve már az első versenyhétvégén szabályt szegett, ugyanis a tiltás ellenére a szerelők éjszaka is dolgoztak az autókon. Mindennek tetejében nem indulhattak Melbourne-ben, ugyanis nem tudták teljesíteni az Ausztrál Nagydíj első időmérő szakaszában a leggyorsabb idő 107 százalékát.

Carlos Gracia, a spanyol autó- motorsport szövetség elnöke a Radio Marcának nyilatkozva fejezte ki nemtetszését, mondván szerinte nincs spanyol csapat a Forma-1-ben, a Hispania ugyanis komolytalan és a költségvetése is nevetséges. Gracia megjegyezte, nem csalódott a HRT-ben, ugyanis már előre látta, hogy ez lesz, szerinte az istálló nem végezte el a kötelező „házifeladatot”, most ennek issza a levét.

Johnny Herbert, aki a pilótákat képviselte a versenybírák között Ausztráliában úgy véli, talán idejében jött a csapatnak a fenékbe billentés és a Hispania tanul ebből az incidensből, hogy a következő futamokon már a versenyen is indulhasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik