Forma-1

Készen áll-e a Hispania?

A spanyol csapat egyetlen kört ment Ausztráliában a pénteki szabadedzéseken, azt sem mérték.

Mint arról már írtunk, pénteken kezdetét vette a száguldó cirkusz idei idényének érdemi része, ugyan a versenyzők még csak a szabadedzések keretein belül köröztek a pályán, de az idénynyitó futamig már csak kettőt kell aludnia a sportág szerelmeseinek.

Végigfutva az időeredményeket szemet szúrhat, hogy Narain Karthikeyan neve fel sem bukkan a listában, míg a csapattárs, Vitantonio Liuzzi sorában mindössze egyetlen megtett kör szerepel, melyre a második tréning utolsó két percében jött ki – nem is mérték.

Colin Kolles csapatvezető szerint nincs ok az aggodalomra, a szombati időmérőn már az aszfaltcsíkon köröznek majd a Hispania versenygépei, addig a szerelők igyekeznek a lehető legjobb állapotba hozni az autókat. Érdekesség, hogy a Hispania már csütörtökön megszegte azt a szabályt, hogy nem lehet az éjszaka is a bokszutcában dolgozni, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tervez szankciókat az ügyben, mondván minden csapatnak van négy lehetősége, amikor a szervezet „kivételezik” vele, a HRT-nek idén ez volt az első ilyenje.

Nem szabad elfelejteni a Hispania háza táján, hogy 2011-től ismét életbe lépett a 107 százalékos szabály (az első kvalifikációs szakaszban elért leggyorsabb idő 107 százalékán belül kell teljesíteni ahhoz, hogy a versenyző indulhasson a futamon), márpedig ez a szabadedzésen a Virgin kettősének nem sikerült, igaz az Ausztrál Nagydíj csak szombaton kezdődik élesben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik