Forma-1

Komoly bajban a Hispania?

Holland lapértesülések szerint komoly pénzügyi gondjai akadtak a Forma-1-es spanyol istállónak.

Egy bennfentes nyilatkozott a holland F1today.nl-nek és elmondta, az, hogy a csapat nem tudta tesztelni az új versenygépet Barcelonában csak a jéghegy csúcsa.

Akkor az istálló azt mondta, hogy pár elem fennakadt a vámon, ám a magát megnevezni nem kívánó szerelő szerint ez nem teljesen így van, egyszerűen nem készültek el, mint ahogy az első és hátsó szárnyak is hiányoznak. Hozzátette, a szerelők két hónapja nem kaptak fizetést, ráadásul öt szakember távozott az utóbbi időben, azaz nagy a káosz a HRT-nél.

A hírek szerint Bernie Ecclestone azt tervezi, hogy befektet a Hispaniába, hogy megmentse az istállót. Mindeközben Manfredi Ravetto tagadta a csapat részéről a vádakat, melyeket alaptalannak nevezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik