Forma-1

Ecclestone sürgeti a döntést

A Forma-1 ura szeretné, ha minél előbb tisztázódna, mikor kerül sor az elhalasztott Bahreini Nagydíjra.

Mint ismert, az országban uralkodó állapotok miatt elmarad a március 13-ra tervezett szezonnyitó, Bahrein helyett az Ausztrál Nagydíjjal indul a száguldó cirkusz 2011-es idénye, március 27-én bőgnek fel először a motorok.

Bernie Ecclestone a minap találkozott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, Jean Todttal, abban pedig mindketten egyetértettek, hogy már a szezon elstartolása előtt meg kell egyezni a bahreini pótlásban, hogy ne legyen kavarodás a világbajnokság közben. Ecclestone leszögezte, nem gondolkodnak semmiféle alternatív megoldásban, nekik Bahrein kell, méghozzá valamikor az idény végén, ugyanis nyáron az időjárási körülmények finoman fogalmazva sem kedveznének a versenynek.

Hozzátette, az augusztusi szünet végéből el lehetne csípni egy hetet, a pauza így is háromhetes lenne, azonban erre még az istállóknak is az áldásukat kell adniuk.

A tervek szerint a FIA március elején tűzi napirendi pontra a Bahreini Nagydíj sorsát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik