Forma-1

Kérdőjelek a Hispania körül

A spanyol lapok szerint eladó az istálló, a HRT-nél cáfolnak.

A tekintélyes spanyol sportlap, az As cikke szerint a HRT pénzszűkébe került, így José Ramon Carabante árulni kezdte a csapatot. A lap ráadásul elég lesújtóan nyilatkozott az istállóról, melynek jelenleg „se autója, se bázisa, se pilótái, se szponzorai, csak egy Cosworth-motorja van” – mint ismert, volt egy egyezség a Hispania és a Toyota között, a japán autógyár azonban visszatáncolt az üzlettől, mivel a spanyolok nem fizettek.

Az ESPN cikkében ugyanakkor úgy fogalmazott a csapat sajtószóvivője, hogy szó sincs eladásról, Carabante csak további befektetőket keres a novemberben csatlakozó, korábbi Telefonica-főnök Juan Villalong mellé. Megemlítette, hogy egy spanyol cég komoly érdeklődőnek tűnik, ugyanakkor a „mai világban semmi sem megy könnyen”.

Colin Kolles csapatvezető sem lát okot a pánikra, a 422race.com-nak tett nyilatkozata legalábbis erre enged következtetni. Kolles elmondása szerint nem kell elkapkodni a dolgokat, a határidő három nappal az első verseny kezdete előtt van, addig meg úgyis lesz versenygépe a csapatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik