Forma-1

Vettel: “Úgy nézhettem ki, mint egy kislány”

Saját bevallása szerint még mindig nehéz megértenie, hogy vasárnap megnyerte az idei Forma-1-es világbajnoki sorozatot.

A konstruktőri vb-címet is begyűjtő Red Bull istálló 23 éves pilótája a Salzburgban megtartott keddi évadzáró sajtótájékoztatóján beszélt minderről, s kitért arra is, hogy Abu-Dzabiban megkönnyezte a világbajnoki diadalt jelentő futamgyőzelmét.

“Úgy nézhettem ki, mint egy kislány, de szerencsére rajtam volt a sisak, így senki nem láthatta – fogalmazott Vettel. – Eddig még nem jutott arra időm, hogy átgondoljam, mi is történt velem a szezon során. Vasárnap óta folyamatosan úton vagyok, minden gyorsan történik, időre lesz szükségem, hogy feldolgozzam a sikert.”

A német versenyző hozzátette, az Abu-Dzabi Nagydíj után mindent megbeszéltek csapattársával, Mark Webberrel, aki az utolsó futamig szintén versenyben volt az egyéni világbajnoki címért.

“Úgy gondolom, mindkettőnknek jót tett, hogy visszatekintettünk az idei évre, és mindent át tudtunk beszélni nyugodtan” – mondta Vettel.

A szezon során a két pilóta között többször voltak nézeteltérések, s nem egyszer a csapatvezetőknek kellett kibékíteniük őket.

“Ausztriában és Németországban is Vettel-mánia van, amelyre Sebastian teljes mértékben rászolgált” – mondta ezzel kapcsolatban a 34 éves Webber, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón.

A Red Bull kedden elutazik az angliai Milton Keynes-ben található központba, ahol az összes munkatárs köszöntheti a versenyzőket és a csapat tagjait. Este újabb repülőút vár az F1-es stábra, amely visszarepül Abu-Dzabiba, ott a pilóták egy kétnapos quad-túrán vesznek részt szerdán és csütörtökön, majd péntektől már gumit tesztelnek, s a következő szezonra készülnek.

“Az autóban töltött idő lesz a legnyugalmasabb” – tette hozzá a program ismertetésekor Vettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik