Forma-1

Nem lesz csapatutasítás a Red Bullnál

Christian Horner, a "szárnyasok" csapatfőnöke bízik a versenyzőiben, és azt mondja, nem lesz egyhangú döntés Abu-Dzabiban.

Sebastian Vettel nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíjat Mark Webber és Fernando Alonso előtt. Ez azt jelenti, hogy a ferraris nyolc pont előnnyel vezet az ausztrál pilóta előtt a világbajnoki tabellán, egy futammal a vége előtt. Csokorba gyűjtöttük az érdekeltek nyilatkozatait.

Jenson Button, aki kiszállt a vb-címért folyó küzdelemből az ESPN-nek így vélekedett a futamról: “Boldog vagyok, mert egy remek futamot hagyhatok magam mögött. Voltak remek előzéseim, a taktika jó volt, a csapat nagyon jól dolgozott. Lewis még megnyerheti a világbajnoki címet, bár kétségtelen, hogy nagyon nehéz a helyzete. Nekem már nincs esélyem, ezért ugyanúgy állok a záró futamhoz, mint ehhez: megpróbálom a lehető legjobban élvezni.”

Lewis Hamilton szintén a Doncaster Free Press-nek: “Még versenyben vagyok a világbajnoki címért, igaz, 24 ponttal vagyok lemaradva. Ez azt jelenti, már nincs veszítenivalóm. Abu-Dzabibanmindent megteszek, hogy az első helyen fussak be, a többi már nem rajtam múlik. Soha nem adjuk fel, ahogy korábban sem, és láttuk már csodákat a Forma-1-ben. Nekem most erre is szükségem van.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a csapatvilágbajnoki címről: “Hihetetlen, ami történt. Fantasztikus látni azoknak a srácoknak az arcát, akik éjt nappallá téve dolgoztak,mindent háttérbe szorítottak a sikereinkért az elmúlt időszakban. Egy álom valósággá vált.

Horner kitért az évadzáró futamra is a formula-one-speedtv.com oldalnak válaszolva: “Nem lesz csapatutasítás az utolsó futamon. A pilóták tudják, hogy mi a helyes döntés és azt is, hogy szükségük van egymásra. Biztos vagyok benne, hogy mindent meg fognak tenni a csapat érdekében. Mindketten esélyesek a vb-címre. Mögöttük álltunk egész évben, és a hétvégén is mögöttünk állunk majd”

Fernando Alonso a planet-f1.com oldalnak: “Semmit nem számít, ki nyeri a futamot, ha én leszek a második. Ennek ellenére a célunk az, hogy megszerezzem szombaton a pole pozíciót, vasárnap pedig győzzek.”

Sebastian Vettel nyilatkozata a motorsport.fanhouse.com oldalon: “Hihetetlen nap a mai. Jól sikerült a rajtom, ez mindent meghatározott. Láttam, hogy van elég helyen Nico mellett, és sikerült hamar túljutnom rajta. Nagyon nehéz ez a szezon számunkra. Sok embert meg kellett győznünk, hogy képesek vagyunk a csúcsra jutni, most sikerült nekik bizonyítanunk.”

Mark Webber ugyanitt: “Továbbra is versenyben vagyunk a világbajnoki címért.”

Az ausztrál tehát lakonikus nyugalommal fogadta a fejleményeket.

A világbajnoki pontverseny állása:

1. Fernando Alonso (Ferrari) 246 pont
2. Mark Webber (Red Bull) 238 pont
3. Sebastian Vettel (Red Bull) 231 pont
4. Lewis Hamilton (McLaren) 222 pont

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.