Forma-1

Hülkenberget dicsérik

A Willimas csapat főnöke, Sir Frank Williams úgy véli, hogy a fiatal német versenyző a jövőben világbajnoki címet nyerhet a csapattal.

A 23 éves Nico Hülkenberg pályafutása első szezonját tölti a száguldó cirkuszban, jelenleg 18 pontjával a világbajnoki ponttáblázat 15. helyén tanyázik 29 egységgel lemaradva a csapattárs Rubens Barrichellótól – a pilótákra még két futam vár idén.

Az utóbbi időben felröppentek olyan pletykák, mely szerint a német elveszítheti helyét a csapatnál, hogy a GP2-es sorozatot megnyerő brazil Pastor Maldonado és rutinos honfitársa alkossák a jövőben a Williams duóját.

Sir Frank Williams, az istálló főnöke ugyanakkor a BBC-nek nyilatkozva konkrét kérdésre felelte azt, hogy Nico Hülkenberg a jövő embere a csapatnál.

„Az első pár futama nem volt az igazi, de a későbbiekben kiegyensúlyozottá vált, úgy érzem kivételes dolog szemtanúi lehetünk. Hasonlít egy kicsit Lewis Hamiltonra, mindegy milyen sorozatba került, megnyerte. A megfelelő csapatban – ami reméljük a Williams – egy nap világbajnok lesz” – mondta Williams majd hozzátette, reméli, a német náluk szeretné folytatni.

A brit Barrichellót is dicsérte, elmondása szerint a Brawntól érkező pilóta a csapat maximális bizalmát élvezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik