Forma-1

Vettel és Webber a rajtsorrend

A Red Bull kisajátította magának az első sort Koreában, mögülük Alonso és Hamilton rajtol majd a majd a vasárnapi nagydíjon.

A pálya egyes szakaszai továbbra is rendkívül porosak voltak, ám az élet ettől nem áll meg, így már az első kvalifikációs szakaszban elkönyvelhettük, hogy némi meglepetésre a Force Indiával versenyző Vitantonio Liuzzi nem élte túl a Q1-et.

A második etapban sokáig az volt a kérdés, hogy a két Sauber mikor fut mért kört, ám amikor kijötek a pályára, nem ütötték meg a szintidőt, mint ahogyan Hülkenberg, Sutil, Petrov, Algersuari és Buemi sem. Az élen mindeközben a Webber, Vettel, Alonso trió hadakozott az leggyorsabb címért, ám az utolsó pillanatokban Webberé volt a legjobb idő, míg Massa beférkőzött a két Red Bull és spanyol csapattársa közé.

A Q3-ban Alonso vette magához a kezdeményezést, őt Vettel és a boxutca kijáratnál megcsúszó, ám végül a helyzetet ügyesen megmentő Lewis Hamilton követte.

A két Mercedes jött ki utoljára, már kevesebb, mint két perc volt hátra, mikor kifutottak a pályára.

A végén Alonso tovább javított saját idején, de Sebastan Vettel nagy hajrával behozta elsőnek az autóját, illetve Mark Webber is beférkőzött a spanyol elé, így a Red Bull Koreában is kisajátította az első sort.

A harmadik helyről Fernando Alonso, mögüle Lewis Hamilton Nico Rosberg, Felipe Massa és Jenson Button indulhat.

A harmadik szabadedzés leggyorsabbja, Robert Kubica csak a nyolcadik helyről rajtolhat a vasárnapi futamon, a veterán Michael Schumacher 9., Rubens Barrichello pedig a 10. leggyorsabb időt futotta.

A Koreai Nagydíj időmérőjének végeredménye:
1. Vettel Red Bull-Renault 1:35.585
2. Webber Red Bull-Renault 1:35.659
3. Alonso Ferrari 1:35.766
4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:36.062
5. Rosberg Mercedes 1:36.535
6. Massa Ferrari 1:36.571
7. Button McLaren-Mercedes 1:36.731
8. Kubica Renault 1:36.824
9. Schumacher Mercedes 1:36.950
10. Barrichello Williams-Cosworth 1:36.998
11. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:37.620
12. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:37.643
13. Heidfeld Sauber-Ferrari 1:37.715
14. Sutil Force India-Mercedes 1:37.783
15. Petrov Renault 1:38.174 1:37.799
16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:38.583 1:37.853
17. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:38.621 1:38.594
18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:38.955
19. Trulli Lotus-Cosworth 1:40.521
20. Glock Virgin-Cosworth 1:40.748
21. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:41.768
22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:42.325
23. Yamamoto HRT-Cosworth 1:42.444
24. Senna HRT-Cosworth 1:43.283

Ajánlott videó

Olvasói sztorik