Forma-1

Barrichello már a 301. futamra készül

A Williams istálló brazilja vasárnap ünneplésre készült Belgiumban, de hamar véget ért a versenye.

Ahogy arról beszámoltunk, Rubens Barrichello már a verseny első körében kiesett a vasárnapi spai futamon, mivel a rajtra megérkező esőben kicsúszott az autójával, egyenesen Fernando Alonso kocsijának hátuljába.

Ez a később kieső spanyolnak is megnehezítette a dolgát, mivel ki kellett állnia a bokszutcába és csak a mezőny végére tudott visszajönni.

A baleset:

„Hiába van nagy tapasztalatom, amikor az egyre nedvesebb pályán elérkeztünk a Blanchimont sikánhoz, Rosberg egyszerűen becsukta előttem az ívet, így hiába léptem rá a fékre meglehetősen korán, egyenesen belementem Alonsóba. Nagyon sajnálom, hogy tönkretettem a versenyét. Pedig ezen a hétvégén minden jól alakult a számunkra, jó eredményeket értünk el az edzéseken, ám a befejezés nem sikerült. Annak ellenére, hogy nem sikerült a jubileumi 300. futamom, bízom abban, majd a 301. versenyem jól sikerül” – nyilatkozta a futamot követően Rubens Barrichello.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik