Forma-1

Button szerint közel a baj, össze kell szedni magukat

A McLaren ugyan mindkét pontvadászatban vezeti a világbajnokságot, de a Red Bull dominanciája megijesztette a címvédőt.

Jenson Button figyelmeztető jelzéseket adott a silverstone-i futamot követően. Nem tudni, kinek címezte az üzenetet, de úgy gondoljuk, az egész wokingi csapatnak. A Red Bull Renault-k a Brit Nagydíjat is uralták, Webber győzött, Vettel a rajt utáni defektet követően a 24. helyről jött fel a hetedik pozícióba.

“Fel kell vennünk a harcot a Red Bullal. Sokkal erősebben kell teljesítenünk, és a fejlesztéseinket is fel kell gyorsítanunk” – aggodalmaskodott a Brit Nagydíjon a negyedik helyen végző Button. – Hiszek abban, hogy ennél is több van bennünk, és ezt ki is kell adni magunkból, ha meg akarjuk nyerni a vb-t.”

“Amíg nem lesz gyorsabb az autónk, addig nem tervezhetjük azt, hogy megnyerjük a vb-t” – ezt már Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke mondta. – Értékes pontokat szereztünk, és vezetjük mindkét tabellát, ennek örülni kell. Persze az ideális állapot az lenne, ha mi végeznénk a futamokon az első két helyen, de most ez nem sikerült. Visszamegyünk a gyárba, és folytajuk a fejlesztéseket.”

Button 12 ponttal van lemaradva Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben:

“Ez fáj egy kicsit, és az is, ha a csapattársammal szemben pontokat veszítek, de megígérhetem a szurkolóimnak, hogy a következő versenyen újra a győzelemért küzdök majd” – váltott magabiztosabb hangvételre a címvédő.

A világbajnokság állása:

1. Hamilton 145 pont
2. Button 133 pont
3. Webber 128 pont
4. Vettel 121 pont
5. Alonso 98 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik