Forma-1

A Williams megtalálta a helyes irányt

Idei legjobb eredményét érte le a Williams istálló a Forma-1-es sorozat hétvégi, valenciai állomásán. Barrichello majdnem dobogós lett.

Sam Michael, a csapat technikai igazgatója szerint nem véletlen a jó szereplés, és a jövőben is várható a csapattól egy-egy kiugró eredmény. Mind Barrichello, mind Nico Hülkenberg bekerült a kvalifikáció harmadik körébe, a versenyen pedig a brazil végül a negyedik helyen végzett, míg a német pontszerző helyen haladt, mielőtt kipufogójának meghibásodása miatt kiesett.

A következő, Silverstoneban megrendezendő futamon ismét változtat a csapat, bevetik az új diffúzort, és Hülkenberg is megkapja a Valenciában bevált új hátsó szárnyat.

– A javuló teljesítményünknek több összetevője van – mondta Sam Michael. – Egyrészt a sok újításnak köszönhetően versenyképes volt az FW32-es, másrészt Valencia sokkal inkább megfelelt az autóink beállításainak, mint a korábbi pályák. Úgy tűnik, megtaláltuk a helyes irányt, és azon dolgozunk, hogy nehogy lekerüljünk a jó útról.

– Nico autójában sajnos telepítési gondok miatt maradt ki az új hátsó szárny Spanyolországban, de az is látszott, hogy a régi alkatrésszel is versenyképes tudott lenni. Ráadásul sok adatot kaptunk Rubens autójáról, amit a későbbiekben felhasználhatunk a további javuláshoz – jelezte a Williams istálló technikai igazgatója.

A következő futamot július 11-én rendezik Silverstoneban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik