Forma-1

Webber nyerte, a Ferrari pedig eltaktikázta az időmérőt

Mark Webber a Red Bull hetedik pole-ját is megszerezte az idényben. Mögötte a Hamilton-Vettel-Button hármas végzett. A törökországi időmérő azonban hozott meglepetéseket.

A Török Nagydíj meleg, de borús időmérőjén Mark Webber megőrizte a Red Bull veretlenségét, a csapat idei hetedik pole-ját is besöpörte. A kvalifikáción több esetben is borult a papírforma.

Az első szakaszban a szokásos forgatókönyv szerint a hat újonc esett ki, és ahogy általában, az egyik Hispania volt a leglassabb, a két Lotus pedig a leggyorsabb. A régiek közül a feltűnően rosszul szereplő Force Indiá-s, Vitantonio Liuzzi egészítette ki a Q1 kiesőinek listáját.

A Q2 két-három meglepetést is hozott, ugyanis a sauberes Kamui Kobayashi bejutott, a Force Indiá-s Adrian Sutil búcsúzott, a legmeghökkentőbb viszont egyértelműen az volt, hogy a Ferrarinál sokadszorra is eljátszották azt, hogy az utolsó pillanatokig kivárnak.

Alonso és mercedeses Nico Rosberg is sokáig üldögélt a garázsban az utolsó percek közeledtével, úgy tűnt, már-már kivárják a kiesést, de míg a németnek sikerült jó kört teljesítenie első nekifutásra, addig a kétszeres világbajnok elrontotta az utolsó előtti próbálkozását és a második menetben sem tudott eleget javítani ahhoz, hogy beférjen a top10-be.

A harmadik szakaszt végül Michael Schumacher hibája döntötte el, ugyanis míg a fináléban Mark Webber elsőként sikeresen megfutotta a leggyorsabb kört, mögötte csak Lewis Hamilton ért be tiszta pályán, hiszen a hétszeres világbajnok a 8-as kanyarban a kavicságyba sodródott, előkerültek a lassításra figyelmeztető sárga zászlók, ami mások számára lehetetlenné tette a javítást.

Webber ezzel sorozatban harmadik – idén összesen negyedik -, a Red Bull számára pedig hetedik pole-ját szerzete, a csapat továbbra is veretlen maradt az időmérőn. Az ausztrál mellől Hamilton rajtolhat vasárnap, a második sor a csapattársaiké, Vettelé és Buttoné, mögülük pedig – legalábbis ha Schumacher autója nem igényel javítást – a két Mercedes indul a futamon. A korábbi háromszoros pole- és futamgyőztes Massa a nyolcadik rajkockát szerezte meg.

Török Nagydíj, időmérő edzés:

1.Mark Webber – Red Bull Racing – 1:26.295
2. Lewis Hamilton – McLaren-Mercedes – 1:26.433
3. Sebastian Vettel – Red Bull Racing – 1:26.760
4. Jenson Button – McLaren-Mercedes – 1:26.781
5. Michael Schumacher – Mercedes GP Petronas – 1:26.857
6. Nico Rosberg – Mercedes GP Petronas – 1:26.952
7. Robert Kubica – Renault – 1:27.039
8. Felipe Massa – Ferrari – 1:27.082
9. Vitalij Petrov – Renault – 1:27.430
10. Kamui Kobayashi – BMW Sauber – 1:28.122
11. Adrian Sutil – Force India – 1:27.525
12. Fernando Alonso – Ferrari – 1:27.612
13. Pedro de la Rosa – BMW Sauber – 1:27.879
14. Sebastien Buemi – Scuderia Toro Rosso – 1:28.273
15. Rubens Barrichello – Williams F1 – 1:28.392
16. Jaime Alguersuari – Scuderia Toro Rosso – 1:28.540
17. Nico Hülkenberg – Williams F1 – 1:28.841
18. Vitantonio Liuzzi – Force India – 1:28.958
19. Jarno Trulli – Lotus F1 Racing – 1:30.237
20. Heikki Kovalainen – Lotus F1 Racing – 1:30.519
21. Timo Glock – Virgin Racing – 1:30.744
22. Bruno Senna – Hispania Racing – 1:31.266
23. Lucas di Grassi – Virgin Racing – 1:31.989
24. Karun Chandhok – Hispania Racing – 1:32.060

Ajánlott videó

Olvasói sztorik