Forma-1

Alonso: nyerhettem volna Monacóban

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a szabadedzéses balesete nélkül meg is nyerhette volna a Monacói Nagydíjat, de még így is büszke az eredményre.

Fernando Alonso a Monacói Nagydíj első két szabadedzésén magabiztosan volt a leggyorsabb, de a harmadik, szombat délelőtti gyakorláson a korlátnak csapata a Ferrarit, amely javíthatatlanul sérült, ezért a spanyol nem indulhatott az időmérőn.

A kétszeres korábbi győztes a bokszutcából rajtolva már az első kör végén kiállt a kötelező kerékcséréjére, így a biztonsági autós szakaszokkal is segített stratégiájának köszönhetően végül hatodik lett. Alonso egy kicsit szomorú a szerinte elszalasztott győzelem miatt, de így is büszke a hétvégére.

“Mindenki tudja, mi történt szombat délelőtt, ezért a vasárnapi hatodik hely értéke egészen más volt most. Büszke lehet a csapat erre a nehéz körülmények között elért eredményre” – írta csapat oldalán vitt blogjában a spanyol.

“Még sosem történt meg velem, hogy nem vehettem részt az időmérőn. Előfordulhat, hogy az ember valami hiba vagy műszaki probléma miatt már az elején búcsúzik, de rögtön az elejétől kezdve csak nézni, az igazán kegyetlen volt.”

“A vasárnappal elégedettek lehetünk. Tudtuk, hogy csak akkor van esélyünk van a pontszerzésre, ha minden tökéletesen működik, az autó, a stratégia, az előzés és a gumik is. És pontosan így is volt. Az első pár kör elég zavaros volt, hatszor előztem és igyekeznem kellett mindent kihozni a stratégiából, míg a többiek a bokszkiállásokat végezték. A Monacói Nagydíj azért felemás számomra, mert nem szereztem elég pontot, főképp, hogy a győzelemre alkalmas formában voltunk.”

Alonso kitért Michael Schumacher büntetéssel végződő előzésére is, a spanyol hangsúlyozta, hogy ő nem is akart védekezni az utolsó kanyarokban:

“A végén aztán jött az incidens Michaellel: a bokszból szóltak, hogy a verseny utolsó körén is lesz biztonsági autó, nem szabad előzni, így nyugodt voltam. Később a versenybírók is engem igazoltak, helyreütötték a dolgokat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik